48255. lajstromszámú szabadalom • Drótvágófogó
az egyik fogantyúrésznek két különböző beállítása mellett, melynek mozgatható vágópofája kis vájlattal van ellátva. * Az 1. és 2. ábra szrinti kiviteli pókiáná a mozgatható (f) fogantyúrész. az U-alak. ban meghajlított részének fölső végén két (k) és (m) ütközőfölülettel van ellátva, melyek azáltal határolják a fogantyúrész két véghelyzetét, és pedig a (k) ütközőfölüle a nyitott és az (m) ütközőfölület a zárt helyzetet, hogy mindenkor a helytálló (d fogantyúrész meghajlított falainak szélébe"* Ütköznek. A két fogórészt a (g) rúgó tartja a nyitott helyzetben (1. ábra), mely rúgó egyszerűen az (a) köpenybe van helyzve és nyugvó részének szabad végével a helytálló (d) fogantyúrészben alkalmazott (p) harántlemezhez támaszkodik. Minthogy a vágófogónak ez a kiviteli alakja gyengébb drótok átvágására szolgál és körülbelül 25-szörös áttétellel van ellátva, ennélfogva a végófogót egyedül egy kézzel is működtethetjük. Hogy a fogót használaton kívül is mindenkor használatra készen a kézcsuklón hordozhassuk, a (d) fogantyúrészen az (o) csap van alkalmazva, mely a fogantyúrésznek U-alakban meghajlított végén áthatol és az (n) kézszíj megerősítésére szolgál. A fogónak a 3. és 4. ábrán kisebb léptékben föltüntetett második kiviteli példája igen erős drótok átvágására szolgál és mindkét kézzel működtetik. Hogy az átvágandó drótnak a helytálló (b) vágópofa szarvszerű nyúlványával való megfogásánál a mozgatható (f) fogantyúrész ne legyen útban, az elrendezés olyan, hogy ez a fogantyúrész az (a) köpeny hátában alkalmazott hasítékon át hátranyulik. Az 5—7. ábrabeli fogó háromszoros emeltyűrendszerrel bír, mely a mozgatható (c) vágópofából, a külön (q) átvivőlemeltyűből és a mozgatható (f) fogantyórészből áll. Ezen elrendezés által igen nagy áttételi viszonyt érhetünk el, mely a legvastagabb vas- és acéldrótok átvágását is lehetővé teszi. A fogófej erősebbé tételére az U-alakban meghajlított (r) merevitőlemez van elrendezve melyet a helytálló (a) fogantyúrész általképezett köpeny fölé tolunk és az áthatoló csavarorsó segélyével fogvatartjuk. Ilymódon az (a, r) kettős köpenyt képezzük, mely nagy szilárdságán kivül por és hasonló tisztátlanságok behatolása ellen is védelmet nyújt. A 8. és 9. ábra szerinti kiviteli alaknál a mozgatható (f) fogantyúrésznek U-alakban meghajlított darabja az (fl) telt darab mentén hosszirányban beállítható, amennyiben (s, sl) megerősítőcsapjai az (fl) darabnak (t) illetve (tl) hosszhasítékain átnyúlnak és e hasítékok különböző helyein (a rajzon föl nem tüntetett) csavaranyák meghúzása által rögzíthetők. Ezáltal a (k) ütközőfölületet is olyinódon állítjuk be, hogy a mozgatható (f) fogantyúrészt a helytálló (a) fogantyúrésszel összekötő (u) csaphoz közelebb vagy ettől távolabb fekszik föl és ilymódon a két (b) és (c) vágópofának záróhelyzetét egymáshoz képest pontosan beállíthatjuk. A mozgatható (c) vágópofa elé azon a helyen a legnagyobb erő fejthető ki, a kis (v) vájlattal lehet ellátva, miáltál egyrészt a vágópofáknak e helyen való tökéletes zárását és így a legjobban igénybevett élrészeknek egymásranyomulás által való' esetleges megrongálódását, másrészt a drótnak a vágás közben való lecsúszását megakadályozzuk. Az igen erős drótok ennek dacára is átvágatnak és vékonyabb vagy lágyabb drótoknál a teljes átvágást az élnek a (v) vájlathoz csatlakozó egyenes része segélyével kifejtett második nyomás által végezhetjük, mely egyenes élrésznek gyakorlatilag pontosan zárnia kell. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. A 45411. számú törzsszabadalommal védett drótvágófogó kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy az egyik fogantyúrész, két véghelyzete részére, ütküzőfölületekkel van ellátva úgy hogy külön ütköződarabok alkalmazása fölösleges. 2. Az 1. igénypont szerinti drótvágófogó kiviteli alakja egy kézzel való használatra, jellemezve egy az egyik U-alakban meghajlított fogantyúrész végén áthatoló csap által, mely kézszíj megerőtésére szolgál, mellyel a fogót használatra készen hordozhatjuk.