48247. lajstromszámú szabadalom • Eljárás edzett hengerek előállítására
— 2 — ben nikkelt, mangant, krómot stb. tartalmazó folytvasból vagy folytacélból kovácsolás vagy öntés által hengert készítünk, melyet nyers állapotban kiizzítunk és azután előkészítünk. Ezután a henger testét csaknem készre munkáljuk, míg a csapokat előnagyolt állapotban hagyjuk. Ebben az állapotban a hengertest széntartalmát megfelelően gazdagítjuk, míg a csapokat változatlanul hagyjuk. A hengertestnek szénben való gazdagítását következőképen végezzük. A hengertestet oly gázalakú anyagok, mint világítógáz, acetylén stb. hatásának tesszük ki, melyek a szénben való gazdagítást előidézni képesek. E célra a hengert vastagfalú csőbe toljuk és a csövet a csapoktól megfelelő elzárások által tömítjük, mely csapok nem szenesendő, tehát a cementálást gátló anyagokkal vannak körülvéve; ezután az egészet izzítókemencébe helyezzük és a ható gázt a cső egyik végén bevezetve, a cső és a hengertest között átvezetjük, niimellett a gáz részben fölbontatik és részben elégettetik. A gázalakú maradékok a másik tömített csővégen kilépnek, míg a kiválasztott szén a hengertestre behat. Az ily módon szénnel gazdagított hengerréteg mélysége az izzás tartamától és a szükséghez képest szabályozható. Ez az eljárás azt is lehetővé teszi, hogy kalibrált hengereknél az egyes kaliberek különböző fokokban edzessenek, miután az 'edzett réteg mélysége mindenekelőtt a cementálás tartamával változik. Hogy a különböző kalibereknek különböző keménységi fokokat adjunk, csak az szükséges*, hogy a cementálást időszakonként végezzük, azaz például meghatározott időn át az összes kalibereket egyenletesen cementálóhatásnak tesszük ki, erre a cementálást megszakítjuk és azokat a (kalibereket, melyeket, már nem kell mélyebben cementálni, védő, nem szenesedő anyagokkal, például schamotte-liszttel vagy agyaggal födjük be. Ezután a henger cementálása folytatandó. Világos, hogy ezeknek a cementá/ lási periódusoknak növelése által az egyes kalibereket tényleg tetszés szerint cementálhatjuk. A szenesítés és lehűtés befejezése után a hengertestet csiszolás által csaknem kikészítjük és ezután egy izzítókemencében az egész hengert megfelelő hőmérsékletre hozhatjuk, vagy pedig a hengertestet és a hengercsapokat szándékosan különböző erősen hevítjük, mire a hengert edzőfolyadékban edzzük. A jobb edzés céljára |ós feszültségek elkerülésére ajánlatos a hengert tengelyirányú furattal ellátni, melynek bősége a hengercsapok átmérőjétől függ. Ezen edzés után a hengertest tökéletesen kemény, míg ellenben a hengercsapok, valamint a henger magja szívós marad és a hengercsapok csak nagyobb szívóssági fokot érnek el, miért is az összes törési igénybevételekkel szemben rendkívül ellentállók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás hengerek előállítására, melyek hengerteste fölületileg lehető kemény és melyek csapjai, valamint magja is lehető szívós, jellemezve azáltal, hogy a folytvasból vagy folytacélból kovácsolás vagy öntés által előállított hengereket a hengertest fölületén cementálásáltal keményítjük, míg a csapokat szén fölvétele ellen a szénfölvételt megakadályozó burkolatokkal védjük. 2. Az 1. igénypont szerinti eljárás kiviteli alakja, kalibrált hengerek előállításánál, jellemezve azáltal, hogy az egész cementálás tartamát megszakítjuk, illetve cementálási periodusok sorozatára osztjuk föl azon célból, hogy az egyes kalibereket különböző mértékben szenesítsük, mímellett egy periódus mindenkori befejezése után azokat a kalibereket, melyeket nem kell mélyebbre cementálni, nem szenesedő, tehát a cementálást gátló burkoló anyagokkal látjuk el. 3. Az 1. igénypont szerinti eljárásnál a hengertestnek ée a csapoknak egyenle-