48211. lajstromszámú szabadalom • Javítás galvánelemek cinkelektródáinak fölfüggesztésén
ratokba is, amelyeken át a rögzítőcsavarok i a cinkhengerbe nyúlnak és így egyrészt a cinkhenger és a födél, másrészt pedig a födél és a iszorítócsavar között már kezdettől fogva nincs meg a fémes áramvezető összeköttetés úgy, hogy a telep egyáltalán nem működik, vagy pedig, ha az összeszerelést szakértő eszközölte és a telep működik is, a keletkező gázok, a levegő, nedvesség, stb. behatása csakhamar megszünteti az áramvezető összeköttetést, amennyiben az érintkező fölületek oxidálódnak (különösen, ha a cinkfödelet a cinkhengerhez a szokásos rézcsavarokkal erősítjük, amikor is a réz és cink a nedvesség behatása alatt elektromos elemként működik, amely a fölületeket rövid idő alatt oxidálja). Ezen fölfüggesztési mód még fémes tartófödelek alkalmazását is szükségessé teszi, hogy az áram a födélen keresztül egyáltalán eljuthasson a cinkhengertől a szorítócsavarig. A találmánybeli javítás mindezen hátrányokat megszünteti, amennyiben acinkhetiger és a födél között tartós és mégis könynyen oldható és könnyen szerelhető kapcsolatot, a cinkhenger és a szorítócsavar között pedig állandóan jólvezető összeköttetést biztosít, mimellett az összeszerelést a nem szakember is könnyen és. kifogástalanul eszközölheti. A találmánybeli javított elektróda fölgesztés a mellékelt rajzon egy példaképem foganatosításában van föltüntetve, és pedig az 1. ábrán függélyes metszetben, a 2. ábrán pedig az 1. ábrához képest 90°kal elforgatott nézetben. A találmánybeli javítás a cinkelektródádának a födélhez való célszerűbb hozzáerősítésében, továbbá a szorítócsavarnak olykép való elrendezésében van, hogy a födél tetszőleges, de különösen szigetelő anyagból állítható elő. Az összeszerelés megkönnyítésére az (1) födél alsó fölületéin egy (2) szárnyalakú nyúlványt rendezünk el, amelynek furatába a (3) cinkelektróda (4, 5) ágainak egyikén alkalmazott (6) pecek nyúl. A másik (5) ágban csavarmenetes furatot alkalmazunk, amelybe a födélen keresztülvezetett és ezen (5) ágnak a födélhez való hozzáerősítésére szolgáló csavart csavarolunk, még pedig e célra a találmány szerint közvetlenül magát a (7) szorítócsavart alkalmazzuk. Ezáltal azt a lényeges előnyt érjük el az eddigi ilyfajta szerkezetekkel szemben, hogy az (1) födelet nem kell fémből készítenünk, mely aránylag költséges, hanem bármely tetszőleges szigetelőanyagot használhatunk, így igen célszerűen oly anyagot (pl. cementpalát stb.) választunk, amelyet képlékeny állapotban préselés útján alakíthatunk. A födélnek szigetelőanyagból való előállítása még azon további előnnyel is jár, hogy a másik (réz) elektródának kivezető sodronya számára nem kell a födélben külön szigetelőtestet alkalmaznunk. A cinkelektróda fölerősítése oly módon történjik, hogy ebből a (4) ág (6) peckét a (2) nyúlvány furatába illesztjük, azután pedig az (1) födél alkalmas furatán keresztülvezetett (7) szorítócsavart az (5) ágnak megfelelő csavarmenete® furatába csavaroljuk, mire a födél és az elektróda egy összefüggő egésszé van összekapcsolva. Emellett egyáltalán nem állhat be 3i2/ 9/Z eset, hogy az (5) ág furata és a födél illető furata nem födik egymást teljesen és így az (5) ágat az eddig szokásos módon kalapácsütésekkel kelljen a1 megfelelő helyzetbe hozni, minthogy a (6) pecek hossztengelye irányában annyi oldalirányú eltolódást mindig megenged, hogy a födél és (5) ág furatai minden esetben födőhelyzetbe legyenek hozhatók, ennélfogva az (5) csavarmenetes furatát nem kell összecserélés alkalmával készítenünk, hanem a hengeren már anínak előállításakor elrendezhetjük. Célszerűen a (4) ágat a vele egy öntvénydarabot képező (6) pecek felőli végén a rajzon látható módon Ierézseljük, úgyszintén a (2) nyúlványt is ékalakú keresztmetszettel képezzük ki oly célból, hogy a (2) nyúlvány külső fölülete és 'a (6) pecek vége a (3) henger külső fölületéből ne álljon elő. A példaképen leírt kapcsolási mód helyett más kapcsolást is alkalmazhatunk a