48197. lajstromszámú szabadalom • Betörés ellen biztosító berendezés

eére az Összes vezetékek ismert módon úgy vannak kiképezve, hogy azok érintkezés és a jelzés megszólaltatása nélkül el nem vág­hatok. A (2) fémkontaktusokból és a (3) fémle­mezekből elágazó vezetékek közül csak a jelzőkészülékhez vezető közös (31 és 32) vezetékek vannak a rajzon föltüntetve. Az egyes lemezeknek és fémkontaktusoknak ezen közös vezetékkel való összekapcsolása általánosan ismert módon történik, úgyszin­tén a jelzőkészüléken elrendezett egyes szerkezeti részek, mint csöngő, riasztó mű, óramű, kapcsolók, biztosítékok stb. alkalmas módon vannak egymással összekötve. A találmány tárgyának egyes részei nincsenek az ábrázolt kiképzéshez kötve. A lényeg mindenkor a védendő helyiség ajtajára, ab­lakára vagy bármely más fölüle tére szige­telten szerelt borító fémlemezekből és ezek­től elszigetelt kontaktusokból áll, melyek elektromos áramkörbe vannak beiktatva, úgy hogy a betörés vagy az erőszakos behato­lás megkísérlése alkalmával egymással érint­kezésbe jönnek és ezáltal az áramkörbe ik­tatott jelzőkészüléket működésbe hozzák. Emellett gondoskodva van arról is, hogy az egyszer működésbe hozott jelzőkészülék annak kézzel való beszüntetéséig állandóan működésben maradjon, valamint arról is, hogy a szokásoB biztosítéknak rosszhiszemű kiégetesénél a jelzőkészülék áramköre meg ne szakíttassék. A biztosító készülékhez tar­tozik azonkívül a zárnak és a függönynek az áramkörbe való oly beiktatása, hogy a zárnak tolvajkulccsal vagy effélével való nyitásánál, valamint a függönynek helyéből való kimozgatásánál a jelzőkészülék ugyan­csak működésbe jön. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Betörés ellen biztosító berendezés, jelle­mezve a védendő helyiség belső fölüle­tein, ajtókon, ablakokon, falakon stb. szigetelten elrendezett fémlemezek és ezektől, valamint az említett fölületektől ugyancsak elszigetelt fémkontakt usok által, melyek elektromos áramforrás sar­kaival vannak összekötve, úgy hogy a betörés vagy erőszakos behatolás meg­kísérlése alkalmával a fémlemezek és fémkontaktusok a betörő szerszám vagy más hasonló tárgy útján egymással érint­kezésbe hozatnak és ezáltal az áram­körbe beiktatott és tetszőleges helyen elrendezett jelzőkészüléket működésbe hozzák. 2. Az 1. igényben védett biztosító berende­zés változata, azáltal jellemezve, hogy az ajtóra, ablakra, falra vagy más effé­lére erősített fémkontaktus bárom egy­mástól elszigetelt (5, 6, 7) nyelvből áll, melyek közül az áramforrás egyik sar­kához kapcsolt középső nyelv az ajtó stb. fölé borított (3) fémlemezzel áll vezető összeköttetésben, az áramforrás másik sarkához kapcsolt másik két nyelv pedig a középső nyelvtől rugalmasan eláll és csak a (6) nyelvhez kötött borító fém­lemez elmozgatásánál jönnek a középső nyelvvel érintkezésbe, miáltal az áram­kör zárul és a jelzőkészülék működésbe jön (6. ábra). 3. Az 1. és 2. igényben védett biztosító be­rendezésnek függönyökhöz való alkal­mazása, azáltal jellemezve, hogy a fém­kontaktus középső nyelvén a fölső füg­gönytartó rúd van ágyazva, úgy hogy a függöny ki- vagy befelé mozgatásánál a középső nyelv vezető összeköttetésbe lép a külső nyelvek egyikével és ezáltal a jelzőkészüléket működésbe hozza (4. ábra). 4. Az 1—3. igényben védett biztosító be­rendezés változata, azáltal jellemezve, hogy a függöny alsó rúdja kengyelsze­rűen (20) békóba van befogva, a békó­tól kétoldalt pedig ehhez rugósan hajló (21) lemezrugók vannak elrendezve, me­lyek a függöny fölhuzásánál szétfeszített békóval vezető érintkezésbe jönnek és ezáltal a jelzőkészülék áramkörét zár­ják (7. ábra). 5. Az 1. igényben védett biztosító berende­zés változata, jellemezve azáltal, hogy a csongőBzerkezet előtt kétkarú emelő van

Next

/
Oldalképek
Tartalom