48037. lajstromszámú szabadalom • Gyors kifogószerkezet
2 -ködve, fölemelkedésénél a rúdfejet előretaszítsa. A (v) emelő másik karját a (wj)' lemezrúgó szorítja bekapcsolási helyzetébe. Az (x) szögemelő egyik karja a (v) emelő karjára támaszkodik, másik karjával pedig az (y) rúd van összekötve, amelynek hátsó végén a (z) füles pecek van alkalmazva. A szerkezet működése a következő: Ha a jármű elé fogott állatok megbokrosodnak vagy bármely okból azok azonnali kifogása szükséges, a kocsisnak az ülése előtt elhelyezett (k) lábitóti erőteljes lábnyomással lefelé kell nyomnia. A lábitóval csuklósan összekötött kétkarú (j) emelő ennek következtében elfordul és az (i) rúd közvetítésével a kétkarú (g) emelő hátsó karját balra húzza. A (g) emelő másik karja ekkor jobbra mozog és a (b) horgokkal ellátott (c) lécet jobbra tolja. A (b) horgok ezáltal az istránggyűrűket szabadon bocsátják. Ugyanakkor a kétkarú (m) emelő egyik karjának a (g) emelőre való fölfekvése következtében szintén elfordul és a másik karjára erősített (o) füles pecek és (p) drót vagy hasonló és a kocsirúd mellső végén lévő (r) füles pecek, valamint az (y) rúd közvetítésével az (x) szögemelő lefelé irányuló karját hátrahúzza. Ennek következtében az (x) emelő másik, mellső karja ia (v) emelő hátsó karját a (w) rúgó nyomása ellenében lenyomja és a (v) emelő mellső horogalakúan kiképezett karja az (s) rúdfej (t) meghosszabbításának (u) kivágásából kiemelődik és a horog excentergörbe szerint kiképezett mellső fölülete által a rúdfejet előre taszítja. A szerkezete kettős, egyidejű működése a jármű elé fogott állatok teljes kifogását teszi lehetővé. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Gyorskifogószerkezet, azáltal jellemezve, hogy egy, a kocsis ülése előtt alkalmazott lábitó emelős áttétel útján egykétkarú emelővel van összekötve, amely a lábitó lenyomásánál egy, a kisafában vezetett lécet hosszirányában mozgat el, amely elmozgás következtében a lécen alkalmazott horgok az istránggyűrűket szabadon bocsátják. 2. Az 1. alatt védett gyorskifogó szerkezet, azáltal jellemezve, hogy a kisafában alkalmazott kétkarú emelőre rúgónyomás által szorított szögemelő a kocsirúd mellső végén alkalmazott szögemelővel drót vagy hasonló segélyével van összekötve, amely szögemelő szabad vége egy a mellső karján horogalakúan kiképezett kétkarú emelő hátsó karját lefelé nyomja és ennek következtében a horog által fogva tartott rúdfejet kikapcsolja és a horog mellső, excentergörbe szerint kiképezett fölülete által a rúdfejet egyidejűleg előretaszítja. (I rajzlap melléklettel.) •AUAR RÉSZVéNVTÁRflAS&a NYOMDÁJA BUi-APUT®!