47854. lajstromszámú szabadalom • Eljárás chlórtartalmú ebonitok előállítására
— 2 -flítéa lassú reakciójára vezettessék vissza, a klór addiciója ugyanis sokkal gyorsabban megy végbe, mint a helyettesítés. A lágy és kemény gumi előállításánál az alkalmazott ként tudvalevőleg részben kémiailag egyesül, míg egy másik rész mint kémiailag nem kötött kén visszamarad. A kénnek hatása tehát a szokásos vulkanizálási eljárásnál csak abban áll, hogy a poliprénnek kettős kötései csak részben telíttetnek, annál is inkább, mert az alkalmazott kénmenyiség rendesen kisebb, mint amennyi a Cl 0 H1 6 S2 termék előállítására szükséges volna. Ha már most pl. a Gutrie-féle keverékben 33% ként alkalmazunk is, azért ezek a keverékek mégis csak rendes módon vulkanizáltainak, azaz 5—8 óra alatt, mely idő korántsem elegendő, hogy klórtálló ebonitot állítsunk elő, mert a szénhydrogén kettős kötései alatt nem telítődnek elegendőképen. Avégből tehát, hogy klórtáíló ebonitot kapjunk, az ebonitnek visszamaradó telítetlen részét kellett klórral vagy kénnel telíteni. A első esetben azonban olyan test keletkezik, mely szétesik és ez épen az oka annak, hogy miért nem képződik egy védőréteg mely az ebonitot a klór további behatása ellen megvédje és hogy miért hatol be a klór az ebonit egész rétegébe, amelyet megbont. A kénnél ezen nehézségek nem fordulnak elő ós olyan terméket kaphatunk, mely klórt addíció útján nem vehet föl, ba a vulkanizálást elegendő messze folytatjuk. Ha a CÍO H1 6 S2 keveréket túlvulkanizáljuk, amit az ebonitgyártásban különben hibának tartanak, mert a fizikai tulajdonságoknak egy sorozata, nevezetesen a rugalmasság és hajlékonyság ezáltal szenved, akkor olyan testet kapunk, mely különben teljesen egyenletes, erősen összefüggő testet képez, és amely egyébként a rendesen vulkanizált ebonittól semmiben sem különbözik. Ahol tehát az ebonit kémiai és nem fizikai tulajdonságairól van szó, ott az ebonit túlvulkanizálásában van egy módszerünk, hogy klórtállóbb anyagot kapjunk, mely annál inkább klórtálló, minél jobban van túlvulkanizálva, azaz minél több kén egyesült kémiailag a poliprénnel. A jelen találmány szerint tehát a klórtálló ebonit előállítására annyi ként használunk, amennyit a Cl C H1 6 S2 képlet megkíván és ezt a keveréket, amennyire lehet túlvulkanizáljuk, ameddig a fizikai tulajdonságok még megengedik. Tudvalevőleg valamennyi nyerskaucsukfélék a tulajdonképeni poliprónen kívül még gyantákat is tartalmaznak. Miután avégből, hogy a kémiai vegyületet előállítsuk, a kén mennyiségének a poliprénhez viszonyítva meghatározottnak kell lennie, azért a nyerskaucsuknak csak kevés gyantát szabad tartalmaznia, hogy a poliprénnek aránya a kénhez lehetőleg kevéssé legyen megzavarva. Ajánlatos tehát, hogy csak jó kaucsukot azaz parakaucsukot alkalmazzunk, Ha azonban közepes fajtájú gumit alkalmazunk, akkor el kell kerülni, hogy az kb. 4°/o gyantánál többet tartalmazzon. Miután a gyanták szintén fölvesznek ként, azért ajánlatos valamivel több ként alkalmazni, mint amennyi a Cl 0 Ht 6 S2 képletnek megfelel, nevezetesen azért, mert a kén túlmennyisége által a reakció gyorsíttatik ós tökéletesebb lesz. Jó ebonitoknál a kén a gumi-kén keveréknek több mint 32%-át kell, hogy kitegye a minimális határ kb. 32%, míg a maximális határt nem lehet megszabni. 32°/0 -nál lényegesen több ként is előnnyel lehet alkalalkalmazni. Másrészt a minimális határ is lehet kb. 27% kénre (a gumi-kén keverékre számítva), ha a grafitmennyiség a legmegfelelőbb és a túlvulkanizálás elegendő. A leírt módon előállított termékek azonban még nem alkalmazhatók klórtálló termékek gyanánt. Föltaláló azért megpróbálta, vájjon a termékek klórtállóbbak lesznek-e, ha azokhoz klórral és alkálival szemben indifferens testeket, mint például grafitot, paraffint, báriumszulfátot stb. adunk. Ezen testeket alkalmazták már ugyan az ebonitgyártásban, itt azonban arról van szó, hogy olyan testet találjunk, amely ugyan ellentáll a klór és alkáli behatásának, magára az ebonitra nézve még sem ártalmas, neve7e-
