47843. lajstromszámú szabadalom • Palackzár

A 9. ábrabeli példánál a (34) záródugasz nem a palack anyagával összeforrasztott rész révén, hanem fémrész révén rögzítte­tik. E célból a palack nyaka és megfele­lően a záródugasz a (34) furattal van el­látva, amely a (35) fémhuzal vagy hasonló befogadására szolgál, melyet a palackfej fölé hajtva, efölött (36)-nál kilapítunk, eset­leg védjeggyel látunk el és végül elektro­mos úton egységes egésszé hegesztünk össze úgy, hogy csak átvágás által távo­lítható el és eltávolítás után, a védjegytől el is tekintve, nehezen helyettesíthető. A zá­ródugaszt célszerű a (12) tömítőgyűrűvel ellátni, alatta pedig a palack zárására a (37) dugót használni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Palackzár, jellemezve a palackon el­rendezett, aránylag könnyen elroncsol­ható rész által, mely csak elroncsolása után teszi hozzáférhetővé a palackba helyezett záródugaszt, ill. az ezt bizto­sító és rögzítő berendezést, oly célból, hogy a palack tartalmának jogtalan el­távolítása rögtön látható legyen. 2. Az 1. alatt igényelt palackzár fogana­tosítási alakja, jellemezve a záródugasz harántcsatornájában elrendezett, rúgó­hatás alatt álló záróhenger által, mely záróhelyzetben a palacknyaknak a csa­torna nyílásával szemben lévő mélye­désébe fog. 3. A 2. alatt igényelt palackzár foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a záródugasz csatornája a palacknyak egy oldalsó nyílása révén válik hozzáférhe­tővé, melyet egy dugó és a palackra forrasztott üveglap zár el, melyek a palack nyitása előtt eltávolítandók. 4. A 2. alatt igényelt palackzár foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a záródugasz a palack fenekében van el­rendezve, míg a palacknyakat egy dugó és e fölött egy vékony ráforrasztott üveglap zárja le. 5. A 4. alatt igényelt palackzár foganato­sítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a palacknyak egy vékony hellyel bír és e fölött egy a palackkal összeforrasz­tott üvegből vagy hasonlóból készült kupak van elrendezve úgy, hogy a vé­kony rész elroncsolása után a kupak levehető és a dugó hozzáférhetővé válik. 6. Az 1. alatt igényelt palackzár fogana­tosítási alakja, jellemezve a záródugasz­ban elrendezett U vagy V-alakú rúgó által, melynek kihajtott végei a palack­nyak megfelelő mélyedéseibe fognak, mimellett a rúgó görbületét körülvevő része a dugasznak vékony fallal bír. 7. A 6. alatt igényelt palackzár foganato­sítási alakja, jellemezve a rúgó szárai között elrendezett, rúgóhatás alatt el­fordítható rögzítőrész által, mely az egyszer szétterpeszkedett rúgószárak összenyomását meggátolja és egy eltört palack záró dugaszának egy másik pa­lackon való alkalmazását lehetetlenné teszi. 8. Az 1. alatt igényelt palackzár fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a palack feje egy azt simán lezáró föl­forrasztott kupakkal van ellátva, mely a dugóhoz való hozzájutást meggátolja. 9. Az 1. alatt igényelt palackzár fogana­tosítási alakja, jellemezve a palacknyak gyűrűs vékonyfalú része által, melynek üregébe a palacktest és a záródugasz közé egy ellenálló anyagból készült gyűrű van helyezve, mimellett a palack és a záródugasz egy a palackfejen al­kalmazott gyűrűs horonyba helyezett anyag révén összeforrasztatnak úgy, hogy a záródugasz a vékonyfalú palack­nyakrész elroncsolása után eltávolít­ható. 10. Az 1. alatt igényelt palackzár fogana­tosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a záródugasz és a palacknyak keresz­tülmenő fúrattal bírnak, melyen át fém­huzal van dugva, mely a palackfejen el van lapítva és hegesztés vagy ol­vasztás által van tökéletesen egyesítve. (1 rajzlap melléklettel.) <-ALUU WÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMOA.M BUDAPEST*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom