47079. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés ólomoxidok előállítására

szabad, a kürtőből áramló elegyet az (E) kamrába lehessen vezetni. Ezen (M) vezeték is szeleppel zárható. Az (L) tokos kemence, melynek metszete a 3. ábrában van föltüntetve, az (0) kemencetokból, az (N) és (P) fűtőcsatornákból és a (W) hűtőcsatornából áll, mely arra szolgál, hogy a (Q) teret, melybe az (0) tokból húzzák ki az elkészített anyagot, lehűtse. Az eléggé lehűtött anyag az (R) ajtókon keresztül az (X) kocsikba kerül. Az eljárás következőképen foganatosíttatik: A (Cj csövön keresztül alkalmas szerkezet segélyével hatalmas gőz- és levegőáramot fuvunk az (A) oxydáló edénybe, melyet az (S) szifonon keresztül előzőleg 10—15 cm. vastagságú olvadt ólomréteggel töltöttünk meg. Az (8) szifon, mint az la ábrán látható, bő (Sl) záródugóval van ellátva, melyen keresztül szükség esetén az (82) tisztítórudat vezethetjük a szifonba. Az olvadt ólmot az oxydáló edényben a (B) kavaró erélyesen keveri, a reá irányuló magasnyomású gőz- és levegőáram pedig elégeti úgy, hogy az (F) kürtőn a gőzzel és levegővel együtt felhő alakjában ólomoxyd és nagymennyiségű igen finoman eloszlott lebegő ólompor száll fölfelé. Minthogy azonban az (F) kürtőt a (G) lángzók vörösízásra hevítik, a gőz és levegő tovább oxydálja az ólomport, míg a nehezebb részek visszahullnak az (A) edénybe úgy, hogy a kürtő fölső végéhez már csak teljesen oxydált ólom jut. A kürtő fölső részéből az elegy a szelepek beállítása szerint, az (I) csövek folytatását képező (T) csöveken keresztül a nagy (0) tokos kemencék egyikébe jut. Ha az egyik tokos kemence majdnem megtelt, a megfelelő szelepet zárjuk s másik tokos kemencét töltünk. Áz oxydáló edény a munka megkezdése után 6—10 perccel éles hangot hallat, jeléül annak, hogy üres. Ekkor az edényt 10 percig hűlni hagyjuk s ezután újból 10—15 em.-nyi ólmot adagolunk belé. Ha az oxydáló edényt hűtőszerkezettel látjuk el, mely a hőmérséket állandóan 400 fokon tartja, akkor ezen félóránként ismétlődő 10 percnyi hűtésre szánt időveszteséget megtakaríthatjuk. Ha a tokos kemencék egyike sem üres, akkor az (E) ülepítő kamrába vezethetjük az oxydot. A tokos kemencékből a bevezetett gőz- és levegő a (T) cső hosszában elrendezett (U) csövön át távozik, a finom ólomoxydport ellenben alkalmas szűrőkészülék visszatartja. Ha az (0) kemencetok eléggé megtelt, akkor tartalmát addig hagyjuk tovább oxydálódni, míg a kivett próba a kivánt színt nem mutatja. Ekkor a terméket a (Q) térbe húzzuk ki s ott lehűlni hagyjuk, miközben az (0) tokot frissen tölthetjük. Az (E) ülepítő kamra tartalmát összegyűjtjük s ólomecetben oldva, szénsav segélyével ismert módon dolgozzuk föl ólomfehérre. A gyáramban szakértők által foganatosított kísérletek bizonysága szerint két oxydáló edénnyel hetenként 72 tonna ólomoxydot vagy ezzel egyenértékű gelétet lehet termelni. A tonnánkénti termelési költség emellett igen alacsony, mert az eljárás kézimunkát alig igényel. Tökéletes berendezésű üzemben két oxydáló edény termelése könnyen fokozható heti 100 tonnára ami a termelési költségeket még inkább csökkenti. Az eljárás legfontosabb előnyét az képezi, hogy az elporlasztott lebegő anyag az oxydáló edényből való távozásakor levegővel és gőzzel elegyesen magas hőfokra hevíttetik. Ha a kürtő helyett oldalt vezetjük az oxydáló edényből távozó elegyet (mint az az 1. és 4. ábrákon pontozott vonásokkal A2-vel van jelölve), akkor az elegy hevítése nem foganatosítható hatékonyan s így sok ólompor is távozik, míg a rajz szerinti függélyes fűthető kürtővel biró berendezés az ólmot rendkívül finom ólomoxyddá alakítja, mely sem fémólmot sem olvadt oxydot nem tartalmaz, az ólomfehérgyártásban — az esetleges ásványi fertőzményektől eltekintve — majdnem tökéletesen oldódik s vörös- vagy narancsszínű ólomoxydra a leírt tokos kemencékben előnyösen dolgozható föl, mert csak a kemencék hőmérsékét kell ellenőrizni s időnként próbákat