46930. lajstromszámú szabadalom • Tollszár

Megjelent 1909. évi november Iio 5-én. MAGY. iÉQ, KIK. iw SZABADALMI HIVATAL SZABADALMILEIRAS 46980. szám. IX/a/b. OSZTÁLY­Tollszár. SEICHERT JÓZSEF ÉS SCHWARZ RIKÁRD KERESKEDŐK, MLND­KETTEN GRAZBAN. A bejelentés napja 1909 március hó 9-ike. Ennek a találmánynak tárgya olyan toll­szárra vonatkozik, mely oly módon van berendezve, hogy az ujjaknak a toll téntába mártásakor való bepiszkolódását kizárja. Ezen célt elérendő, az írótollat tartó rész egy külön hüvelyben eltolhatóan van el­rendezve úgy, hogy bemártáshoz egy külön fogantyú segélyével egyszerűen előre tol­ható, míg ennek megtörténte után rúgó rántja vissza annyira, hogy a hüvelyből csak annyira áll ki, amennyi az íráshoz szükséges. A találmánybeli tollszár mellékelt rajzon nézetben van föltüntetve. Amint ebből a rajzból látható, az (a) írótollat tartó (b) rész egész hosszában a (c) hüvelyben talál ágya­zást. Hátsó végén egy (d) rudacskát tart, mely körül az (f) spirálrúgó van elrendezve, mely egyrészt a (c) hüvely furatában al­kalmazott kiszögeléshez, másrészt a (d) ru­dacska végén alkalmazott (g) lemezhez tá­maszkodik, és állandó törekvése a (b) részt visszahúzni. A (c) hüvely (h) előrésze para­fából, vagy gumiból van előállítva és a többi részek szilárdan van összekötve. A (c) hüvelyen egy (i) gyűrű tolható el, mely­ik) pecek révén a (b) résszel van szilár­dan összekötve, mely (k) pecek e célból a | hüvely (h) részében kiképezett hosszanti (m) hasítékán keresztül hatol. A tulajdonképeni tolltartó (b) részt az (f) rúgó visszahúzott helyzetben tartja, mi­mellett ezt a helyzetet az (m) hasíték a (k) pecekkel együtt szabja meg. Ha a tollat téntába akarjuk mártani, akkor a (b) toll­tartót az (i) gyűrű segélyével előre toljuk akkora mértékben, amennyire az (m) hasí­ték megengedi. Emellett csupán maga a (b) tolltartó jut a téntatartóval esetleges érintkezésbe. Ha az (i) gyűrűre gyakorolt nyomást megszüntetjük, akkor az (f) rúgó a tulajdonképeni (b) tolltartót visszahúzza. A tollszárnak az a része, melynél fogva írás közben az ujjak tartják, sohasem ke­rülhet a téntatartóval érintkezésbe úgy, hogy az ujjaknak bepiszkolódása teljesen ki van zárva. A (b) résznek visszahaladását lassan kell eszközölni, nehogy a ténta szétfecs­kendeződjék. Célszerű a (c) hüvely furatá­nak hátsó végét egy (n) dugasszal elzárni. SZABADALMI IGÉNY. Tollszár, azáltal jellemezve, hogy az író­tollat tartó rész egy hüvelyben eltol­hatóan van elrendezve és a hüvelyen eltolható gyűrűvel összekötve úgy, hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom