46910. lajstromszámú szabadalom • Eljárás szőlőtőkék szaporítására, ill. pótlására és átalakítására
a drótkötés a vesszőbe mindinkább bevágódik és ezáltal a nedvszállítást egyre csökkenti, majd rövid idő múlva teljesen megszünteti. Az anyatőke tehát kevés ideig és csak az elkerülhetetlenül szükséges mértékben vétetik igénybe és így annak termőképessége változást nem szenved. A levezetett csemete a mindinkább csökkenő nedvszállítást saját erejéből pótolni kénytelen és ennek következtében a sodronykötés fölötti duzzadásból rövid idő alatt fokozott mértékben gyökereket ereszt, amelyek az anyatőkéről való táplálás megszűntével már j önállóan teljesítik a nedvszállítást a földből. Ezen eljárással tehát nemcsak az anyatőke termőképességét tartjuk épségben, hanem oly életképes csemetéket is nevelhetünk, amelyek az eddigieknél sokkal gyorsabban kifejlődnek, és leggyakrabban már az első évben számottevő termést is hoznak. Ily módon tehát a kipusztult, kivénült vagy gyönge tőkéket és egyáltalán a filloxerának nem ellentálló hazai tőkéket az átlagos termés megcsappanása nélkül időközben fokozatosan gyorsan és biztosan pótolhatjuk, illetve kicserélhetjük, sőt — ha amerikai csemetét neveltünk — tavaszi nemesítés által bármely szőllőfajtát előállíthatunk, illetve az eredeti ültetést bármely nemes fajtára átalakíthatjuk. Kivált a régebbi szőlőtelepeket, amelyeken a talajminőségnek nem megfelelő alany alkalmaztatott, vagy ahol az ojtvány-kulturánál az alany és a nemesített fajtának a vérközösség (affinitás) szempontjából való helytelen megválasztása történt, a leírt eljárás segélyével gyorsan, biztosan, kevés költséggel és minimális termésveszteséggel átalakíthatjuk a helyes fajtára, míg a más módon való átalakításnál vagy újraültetés esetén a szőlőtelep tetemes beszerzési, rigolozási és trágyázási költség mellett csak három-négy év múlva hozhatott újra számbavehető termést. A leírt eljárás tehát voltaképen az ismej retes ültetésnek, dugványozásnak és bújtatásnak egy oly kombinációja, amellyel az ültetett csemetében a nedvkeringés és gyökérhajtás megindulását, szóval a fejlődés bekövetkeztét az anyatőkéről vezetett hathatós táplálással, de annak nagyobbmérvü kihasználása nélkül a minimális időre redukálhatjuk, miáltal filloxera által még veszélyeztett hazai szőllőtelepeket rövid időn belül filloxerának ellentálló szőllőkké alakíthatjuk át, ami igen nagy fontosságú közgazdasági előnyt jelent. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás szőllőtőkék szaporítására, illetve pótlására és átalakítására, jellemezve azáltal,, hogy a buktatás céljából meghagyott vessző végére az ojtáshoz hasonló eljárással egy vad vagy nemes vesszőt illesztünk és azon egy nem rozsdásodó sodronykötést alkalmazunk, mire aztán az így előkészített vesszőt ismert módon, bujtatjuk. (1 rajzlap melléklettel.' PMXA8 RÉSZVÉNYTÁRSASÁG NVOMOAJA BUDAPt8Ttr.