46846. lajstromszámú szabadalom • Ablak

ban az alsó szárnyak nyitása után lehúz­hatok. amint az a 4. ábrában jelezve van. Ezen célból a (3, 4) szárnyak egy-egy (5) zsineggel vannak összekötve, melyek vi­szont a (6, 7) csigák köré vezetve az ablak­toknak egy üregében föl- és alámozgatható (8) súlyhoz vaunak kötve úgy, hogy a (3, 4) szárnyak, ha ezeket alsó helyzetükből egy lökéssel fölfelé indítjuk, a (8) súly ha­tása alatt önmaguktól legfölső helyzetükbe futnak. A C3, 4) szárnyaknak ezen mozgásuk köz­ben való pontos és könnyű vezetése céljá­ból az ablaktoknak függélyes oldalain a (9) vezető sinek (5. ábra) vannak elrendezve, melyekkel a (3, 4 )szárnyak kereteinek meg­felelő hornyai kapcsolódnak, melyekben esetleg görgőket lehet elrendezni, hogy a szárnyak a (9) síneken lehetőleg csekély súrlódással fussanak. Amint az 5. ábrából látható, a (3, 4) szárnyak az oldalokon kettős kerettel bír­nak vagyis a tulajdonképpeni (10) keretnek függélyes oldalai mellett még egy-egy (11) oldalléc van elrendezve, mely a már em­lített (9) sínen fut, míg a (10) keret a (11) lécek között egy vízszintes tengelyű (12) sarok körül (2. ábra) vízszintes helyzetbe forgatható, amint az a 2. ábrának (3) szár­nyánál szemléltetve van. Ha tehát a fölső (3) belszárnyat tiszto­gatni akarjuk, akkor előbb az alsó (1) szár­nyakat kinyitjuk és a (3) szárnyat, melyhez egy lehúzó zsineg van kötve, annyira le­húzzuk, hogy azt a szoba padlójáról ké­nyelmesen elérjük. Miután a (3) szárny üvegtáblájának belső oldalát megtisztítot­tuk, ezen szárnyat a (11) lécek között víz­szintes helyzetbe befelé forgatjuk, mire a (3) szárny üvegtáblájának külső oldalához is kényelmesen hozzáférünk. Ha már most a (3) szárnyat függélyes helyzetébe visszaforgatjuk, ebben a (11) lé­cek elé forgatható reteszek segélyével rögzítjük és azután a (11) lécekkel együtt fölső helyzetébe toljuk, akkor az alsó (2) külszárnyak nyitása után a fölső (4) kül­szárnyat tisztogatás céljából ugyanoly mó­| don húzhatjuk le és forgathatjuk ki. mint a (3) szárnyat. Megjegyzendő, hogy az alsó szárnyaknak nyitása és a fölső szárnyaknak akár csak csekély darabbal való lehúzása után ez utóbbinak keretének egy (13) hosszbordája (5. ábra) az alsó szárnyak keretének egy kosszhornyába tolódik, minek következtében az alsó szárnyak nem csukódhatnak és így külön ablaktámasztónak elrendezése fölös­legessé válik. Hogy dacára ezen elrendezésnek az ab­lak alsó részének zárt állapotánál fölső szellőztetés tétessék lehetővé, az alsó kiil­szárnyaknak (14) kerete a felelő szárnyak keretéhez hasonlóan egy külön (15) oldal­léchez van szerelve, melyen a (14) keret a (16) rúgós csuklóban függélyes tengely körül elforgatható. Ezáltal lehetővé válik az alsó (2) külszárnyat a rajzban látható módon a (4) szárny leeresztett helyzeténél is a (16) csukló rúgójának hatása ellenében zárni és így az ablak alsó részének zárt állapotánál fölső szellőztetést alkalmazni. Ugyanily módon lehet természetesen az alsó belszárnyat is szerkeszteni, mely eset­ben a fölső szellőztetésnél az alsó belszárny is csukható. Az alsó szárnyaknak a forgási sarkok melletti (18) keretlécei (2. ábra) a szárnya­kon túl a tok fölső részéig meg vannak hosszabhítva és zárt helyzetnél belső, meg­felelően hornyolt fölül eteikkel szorosan a fölső szárnyak keretléceihez fekszenek, miáltal az ablaknak tömítő zárását érjük el. A szerkezeti részletekben a találmány tárgya természetesen sokféleképpen módo­sítható anélkül, hogy ezáltal a találmány­lényege változást szenvedne. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ablak, jellemezve az alsó szárnyaknak síkjában ezeknek kinyitása után lefelé húzható fölső szárnyak által. 2. Az 1. alatt igényelt ablaknak egy foga­natosítási alakja, jellemezve az alsó szárnyak síkjában ezeknek kinyitása után lefelé húzható és egy vízszintes tengely körül kiforgatható fölső szárnyak által.

Next

/
Oldalképek
Tartalom