46783. lajstromszámú szabadalom • Pipaszár

Megjelent 1909. évi október Jbtó 35 -én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 46783. szám. X/c. OSZTÁLY. Pipaszár. A. PATRNÁ A SYN CÉG JAROMÉKBEN. A bejelentés napja 1909 március hó 15-ike. Megkísérelték már a növényi anyagokból (fa, kaucsuk, kemény-gumi, kemény-papiros) előállított pipaszárakat füst és dohánylé behatásával szemben azáltal megvédeni, hogy a pipaszárba fémből vagy szűrőanyag­ból készített csövet helyeztek. A szopóká­kat azonban a szokásos módon a pipaszárra csavarták úgy, hogy a füst és a dohánylé a pipaszár és a betét közzé jutott, minek folytán a kivánt célt el nem érhették. A találmány tárgya ilyen ismeretes be­téttel ellátott pipaszár és lényegileg abban áll, hogy a belső csövet tömören fölcsava­rolt hüvellyel látjuk el, amely a szopóka fölvételére szolgál úgy, hogy ez a pipaszár­ral nem áll közvetlen összeköttetésben és a füst, valamint dohánylé a betétcsőnek a hüvellyel való tömör összeköttetése folytán a tulajdonképeni pipaszárba nem juthat. A mellékelt rajzon a találmány tárgyát tevő pipaszár hosszmetszetben van föltün­tetve. Az (a) pipaszárba az (e) cső van helyezve, amely például alumíniumból készül. Az (e) cső végére a (c) fémhüvely van csavarolva, amelynek fölső szűkített (d) része az (f) toldat, illetve szopóka fölvételére szolgál. A (c) hüvely alsó végével az (a) csőnek fölső csavarmenetekkel ellátott (b) végét fogja körül. A (c) hüvelynek az (e) csővel való tömör összecsavarolása folytán a füstnek és dohánylének az (a és e) csövek közötti térbe való behatolása meg van akadályozva, minek következtében az (a) cső ezen emlí­tett anyagok behatásával szemben meg van védve. Az (e) cső egyes, egymással összecsava­rolt részekből állhat. SZABADALMI IGÉNY. Pipaszár növényi anyagból (mint pl. fa, kaucsuk, kemény-gumi, kemény-papir) és olyan csőbetéttel, amelyet a füst és dohánylé meg nem támad, jellemezve azáltal, hogy a csőbetét végére előnyö­sen fémből való hüvely van tömören rá­csavarolva, amely a toldat vagy a szo­póka fölvételére szolgál, oly célból, hogy a toldatnak vagy szopókának a külső pipaszárcsővel való közvetlen összekötte­tését elkerüljük. i|, rajzlap melléklettel.) E ÁLLAS KESZVENV TÍR<-.UAG NVOMOAJA ->UOA*>T6T«-

Next

/
Oldalképek
Tartalom