46771. lajstromszámú szabadalom • Készülék vasúti váltók helyzeteinek föltüntetésére
— 2 -melyek a (k) férabélésen lazáa fekszenek és a (h) tok elforgatásánál ide- és oda gördülnek. A golyók gördülő pályájának határolására az (n) vezeték szolgál. Az (1) fémbélés (o) fölhajlítással bír. mely a golyók gördülésének az egyik irányban határt szab úgy. hogy ha a (h) tok a 8. ábrán rajzolt nyíl értelmében elforgattatik, akkor a golyók az (o) fölhajlításig gördülnek és az utóbbihoz fekszenek. E mellett azonban a golyók a (k) béléssel is érintkezésben maradnak úgy, hogy a tok ezen helyzetében a (k, 1) fémbélések között fémes érintkezés jön létre. Természetes, hogy az (m) golyókat más alakú gördülő vagy eltolódó fémdarabok is helyettesíthetik. A (k, 1) bélések már most a rugalmas (p) nyelvek által az (s) kábel (r) vezetékeivel vezető összeköttetésben állnak úgy, hogy a két (r) vezeték által képezett áramkör a (h) tok megfelelő elforgatása mellett a gördülő (m) golyók által záratik, illetve megszakíttatik. Az (s) kábel az (i) födél egy furatán tömítve áthatol és egy áramforrás közbekapcsolása mellett a készülék (a) szekrényéhez van vezetve (1. és 7. ábra). A kapcsoló (h) tokja olymódon van a váltóállítóberendezés (g) tengelyével összekötve, hogy az (m) golyók az áramkört a váltó egyik helyzetében megszakítják és a váltó másik helyzetében zárják. A (h) tokot már most egy további (q) köpeny veszi körül, mely a váltóállítóberendezés helytálló köpenyére van erősítve (1. és 6. ábra). A (c) mutatók beállítására az (a) szekrényben a (b) falon a (t) elektromágnes van megerősítve, melynek (u)- horgonya a (c) mutató (v) tengelyén ül (4. és 5. ábra). Az (u) horgonyt árammentes elektromágnes mellett önsúlya vagy egy (a rajzon föl nem tüntetett) rúgó vagy e kettő együttesen az 5. ábrán rajzolt helyzetben tartja és e helyzetében a (w) ütköző által határoltatik. A (t) elektromágnes, gerjesztése alkalmával, az (u) horgonyt magához vonza, miáltal a (v) tengely akképen forgattatik el, hogy a mutató megfelelően átállíttatik. Ha ezután az elektromágnes a' váltó átállítása folytán ismét árammentes lesz, akkor horgonyát elveszti, miáltal a (c) mutató ismét eredeti helyzetébe esik. Mindegyik (c) mutató egyegy (t) elektromágnessel van ellátva, melynek tekercse egy (s) kábel által a megfelelő váltóállítóberendezés áramkapcsolójával van összekötve úgy, hogy a váltó átállítása által az előzőleg árammentes elektromágnes gerjesztetik és ennekfolytán a mutató átállíttatik. A vágányvázlat akképen van a (b) táblán elrendezve, hogy a vágányelrendezést szemléltetően mutatja úgy, hogy minden szakavatUn vagy a személyztt bármely tagja a táblát megtekintve, azonnal észreveszi, hogy a váltóállítás hibás-e. íáZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék vágányzatok váltóhelyzeteinek töltüntetésére, jellemezve egy tábla által, mely az ellenőrizendő vágányok összelrendezését szemléltetően tünteti föl, mimellett a váltók beállítható mutatók által jelképeztetnek, melyek oly elektromágnesek által állíttatnak át, melyek áramköre egy a váltóállítóberendezéssel összekötött áramkapcsoló által a váltó helyzetéhez képest megszakíttatik, illetve záratik. 2. Az 1. igénypont szerinti készülék kiviteli alakja, jellemezve azáltal, hogy a váltót jelképező forgatható (c) mutató tengelyén egy (u) horgony van megerősítve, melyet a (t) elektromágnes működtet, mimellett az (u) horgony az elektromágnes árammentes állapotában önsúlya, vagy rúgó, vagy e kettő együttes hatása által egy ütközőhöz fekszik, mely helyzetben a mutató a váltó egyik helyzetét és a horgony vonzott állapotában a váltó másik helyzetét jelzi. B. Áramkapcsoló az 1. igénypont szerinti készülék számára, jellemezve azáltal, hogy a váltóállítóberendezés egy lengő tengelyével összekötött tokban két, az áramkör egy-egy vezetékével összekötött, egyébként azonban egymástól szigetelt fémrész van elhelyezve, melyek közül az egyik egy vagy több lazán gördülő vagy eltolódó fémgolyót vagy hasonlót