46753. lajstromszámú szabadalom • Forgó alvázas vasúti kocsi

Megjelent 1909. évi október hó 21-én. MAGY. SZABADALMI KIK. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 46758. szám. X/k. OSZTÁLY Forgó alvázas vasúti kocsi. SZTEHLÓ GYULA MÉRNÖK SARAJEVOBAN. A bejelentés napja 1909 január hó 23-ika. A jelen találmány tárgya oly, főleg szálfaszállítási célokra alkalmas forgó al­vázas vasúti kocsi, amely az eddigi ilyfajta kocsikkal szemben egyszerűsbített szerke­zeténél fogva lényeges előnyöket mutat. Az eddigi forgó alvázas vasúti kocsik még ipar­va,sutaknái is, ahol tudvalevőleg a kocsik csak igen csekély, 8—10 km. óránkénti se­bességgel közlekednek, négytengelyüek, vagyis minden alváz két tengellyel van föl­szerelve. A találmány szerint ezen vasúti kocsikon az egyes forgó alvázaikat, ú. n. truckokat, csak egy-egy tengellyel látjuk el, azaz min­den egyes alvázat csak egy pár kerékkel támasztunk alá. E célból az alváz forgáscsapját a ten­gellyel egy függélyes síkban rendezzük tel. A találmány tárgya a csatolt rajzon két foganatosítási alakban van föltüntetve, és pedig az 1. és 2. ábra az egyik kiviteli alakot tün­teti föl oldal- és fölülnézetben, ;a 3. és 4. ábra a másik kiviteli alak oldal-és fölülnézete, és az 5. ábra a 4. ábrához való részletrajz, mi­mellett a 2. és 4. ábrán a kocsiasztal tel­jesen,- ill. részben el van távolítva. Az (1) és (2) alvázakon egy-egy (3, 4) tengely van ágyazva, melyeken (5, 5, 6, 6) kerekek vannak fölerősítve. Az (1, 2) alvázak a ,(7) kocsiasztal (8, 9) csapjai körül ismert módon forgathatóan vannak ágyazva. Hogy az alvázak kellő stabilitása íbizto­síttassék, a (8, 9) csapokat pontosan a (3, 4) tengelyek fölött rendezzük el, szemben a kéttengelyű alvázaknál szokásos elrende­zéssel, amelynél tudvalevőleg a forgáscsap a két tengely között szimmetrikus hely­zetben van. A találmánybeli kocsik iparvasúti üzem céljaira vannak szánva, amelyeknél a ko­csik — mint már előzőleg említettük — csak igen kis, 8—10 km.-t meg nem ha­ladó sebességgel közlekednek. Hogy azonban a kocsit valamivel na­gyobb sebességnél, továbbá nem teljesen egyenletes pályán is használhassuk, — iparvasutaknál ugyanis a sinek és ütközők gyakran igen hiányosak — a találmány tár­gyát a 3. és 4. lábrán föltüntetett módon is kiképezhetjük, amely szerint az egyes alvázak belső (10) kereszttartójára (a raj­zon a kocsinak csak egyik alváza van föl­tüntetve) középen, 90° alatt egy-egy (11) rudat erősítünk meg olykép, hogy ;a rúdiaz alvázzal együtt mozogjon, azaz ennek ol-

Next

/
Oldalképek
Tartalom