46691. lajstromszámú szabadalom • Elektromos fűtőtest

Megjelent 1909. évi október tió 11-én. MAGY. ^ KIR. SZABADALMI HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 46691. szám. II/h. OSZTÁLY­Elektromos fűtőtest. KOLÉMINE GEORGES OROSZ KÖVETSÉGI TITKÁR MADRIDBAN. A bejelentés napja 1909 január bó 9-ike. A jelen találmány tárgya a fűtőtestek­nek azon csoportjába tartozik, melynél több, az elektromosságot vezető, tetszőleges alakú, pl. gömbalaku test folytatólagos érintkezés­sel, azaz akként van sorban egymás mellé helyezve, hogy a köztük lévő, igen kis méretű kontaktusfölületek az elektromos áram hatása alatt, az ezen fölületek nagy ellenállása folytán, nagymenyiségű hőt fej­lesztenek, mely a vezető testeket vörös sőt fehér izzásba is hozza. Az eddigi ily fűtőtestek azzal a hátrány­nyal bírnak, hogy a vezető testek közötti kontaktusfölületek az oxydáció folytán, mely az égési folyamatnál fogva az áram inten­zitásának csakhamar igen nagy szabálytalan­ságait, szikrázást, elperzselődést stb. von maga után, rövid idő alatt elrongálódnak. A jelen találmány célja az említett hát­rányokat kiküszöbölni és a vezető testek közötti kontaktusfölületek tartósságát és változatlanságát biztosítani. Ezt a találmány szerint azáltal érjük el, hogy egyrészt a vezető testeket materiális egyesítés révén maguknál a kontaktusfelü­leteknél egymáshoz kötjük, másrészt a kon­taktusfelületeket az oxydálódás ellenében megvédjük és pedig vagy azáltal, hegy ezen fólületeket szigetelő burkolattal szorosan körülvesszük vagy ezen burkolatot más módon, akként rendezzük el, hogy a levegő a kontaktusfölületeket ne érhesse. Ekként meggátoljuk az elégetést és azt, hogy a kontaktusfelületeken a használat folyamán káros változás következzék be. Természete­sen nem szükséges a kontaktusfölületeket külön-külön elszigetelni, hanem lehet a védő burkolattal valamennyi vezető testet egy­ségesen körülvenni. A mellékelt rajzban a találmány tárgya három foganatosítási alakjában van, föl­tüntetve. Az • 1. ábra az egyik foganatosítási alaknak oldalnézete, a 2. ábra egy másik foganatosítási alaknak a részben hosszetszete, részben nézete, a 3. ábra egy harmadik foganatosítási alak­nak részben hosszmetszete, részben nézete. Az 1. ábrában föltüntetett foganatosítási alaknál vezető testek, kontaktusföiületeiken, kis csúcsokkal vagy tűkkel vannak ellátva, melyek a vezető testekkel vagy egy darab­ban vannak kiképezve, vagy azoktól telje­sen független részeket alkotnak. Ezen tűk, melyek a vezető testeket azok kontaktus­fölületeinél egymáshoz kötik. A tűk a vezető testekkel azonos vagy bármily más meg­felelő anyagból vannak készítve. Az ábrá-

Next

/
Oldalképek
Tartalom