46667. lajstromszámú szabadalom • Újítás fűtő és hűtőkamrákon

Megjelent 1909. évi október hó 11-én. MAGY. g^fe KIR SZABADALMI Wfflffl HIVATAL SZABADALMILEIRAS 46667. szám. II/b. OSZTÁLY. Újítás fűtő és hűtő kamarákon. BIRÓ MÓR VÁLLALKOZÓ BUDAPESTEN. A bejelentés napja 1909 január hó 11-ike. Az ismeretes fűtőcsövekkel ellátott kam­rák, melyek a csövek között átvonuló le­vegőt télen fölmelegítik, nyáron pedig a j csövekbe vezetett hideg víz segélyével le- | hűtik, azon hátránnyal birnak, hogy a kam­rákba belépő levegő a fűtő- vagy hűtő­csövek között, a legrövidebb úton közvetle­nül jut a fölmelegítendő vagy hűtendő ter­mekbe, minek következtében a termek vagy nem melegednek föl eléggé, vagy pedig nem lesznek elég hűsek. Jelen találmány tárgya oly újítás, mely a levegőnek ugyanannyi fűtő- vagy hűtőcső alkalmazása mellett sokkal nagyobb mérv­ben való fölmelegítését vagy lehűtését teszi lehetővé. Ezen újítás lényegében abban áll, hogy a kamrának csövei két vagy több csoportra vannak osztva és ezen csoportok között váltakozva fölül és alul nyitott vá­laszfalak vannak alkalmazva úgy. hogy a kamra alsó részébe lépő levegő a válaszfal fölső részén át a második csoportba, ez­után a következő válaszfal alsó részén át a harmadik csőcsoport közé és innen a tet­szés szerinti számban közbeiktatott válasz­falakon át tovább keringve a fogyasztási helyre jut. Mellékelt rajzon a találmány szerinti újítással ellátott kamra hosszmetszete lát­ható. Szerkezete a következő : Az (a) kamara csövei, melyek fűtés cél­jából gőzzel, hűtés céljából pedig hideg­vízzel vannak táplálva, a rajz szerint 5 csoportba vannak osztva, melyeket a (b, c, d, e) válaszfalak olykép választanak el egy­mástól, hogy pl. az első és harmadik vá­laszfal fölül, a második és negyedik fal pedig alúl van nyitva úgy, hogy a kamara alsó (f) nyilásán betóduló levegő a csövek közt keringve az első válaszfalhoz ütközik és annak fölső nyílásán keresztül a máso­dik esőcsoportba jut, honnan a (e) válasz­fal alsó nyilásán át a következő csőcso­portba és végre a fogyasztási helyre jut. A váltakozva fölül és alul nyitott válasz­falak alkalmazása folytán a levegő kígyó­vonalban kénytelen áramolni és így hosszú utat tesz meg, illetve több ideig tartózko­dik a kamrában. A folytonos irányváltozta­tás következtében az egyes csőcsoportokban légörvények keletkeznek, melyek a fűtő, illetőleg hűtőtestek leadó képességét lénye­gesen fokozzák. Ezen válaszfalak nemcsak függőleges, hanem ferde vagy vízszintes irányban is alkalmazhatók anélkül, hogy a találmány lényegétől eltérnénk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom