46529. lajstromszámú szabadalom • Tartóberendezés postai jelzőcédulák és más effélék számára

Megjelent lí><)9. évi szeptember üó 23-én. MAGY. SZABADALMI IvIR. HIVATAL SZABADALMI LEIRAS 46529. szám, IX/a/b. OSZTÁLY. Tartóberendezés póstai jelzőcédulák és más effélék számára. VON HOPFFGARTEN FERENC ADOLF PÓSTATISZT BREMENBEN. A bejelentés napja 1908 december hó 17-ike A jelen találmány tárgya tartóberendezés tetszőleges fajtájú és rendeltetésű cédulák számára, amely a vasúti- és postai-forga­lomban használt, többnyire nyomtatással el­látott céduláknak rendezetten, mindennemű elhányódás által előidézett veszteségeknek és az annyira hátrányos elcseréléseknek el­kerülésével való elhelyezésére és megőrzé­sére szolgál. A találmány különösen a póstai forga­lomban általánosan használt, a kész levél­kötegekre zsinórral fölerősített és levélköteg rendeltetési helyét mutató jelzőcéduláknak előnyös raktározását és állandóan haszná­latrakész állapotban való tartását teszi lehetővé. Eddigelé a rendező-asztalnak az egyes­országokba, illetve helységekbe szóló levelek összegyűjtésére szolgáló rekeszei az illető jelzőcédulát hátsó részükben, azaz a rekesz mélyében tartalmazták, ahol azok egysze­rűen a hátsó falhoz támasztattak, vagy pe­dig a fenéken feküdtek. Ezen elrendezésnél azonban gyakran megtörtént, hogy a fené­ken fekvő jelzőcédulákat egy-egy hosszabb levél a hátsó falhoz nyomott, úgy hogy a cédula a fenéklapnak esetleges nem egé­szen szoros zárása esetén a hátsófal és a fenéklap közötti résen más rekeszbe hull­hatott, vagy pedig a levél-rendezés gyors lebonyolítása mellett az is gyakran meg­történt, hogy a jelző-cédula két hosszú le­vél közzé került, ami mindkét esetben a köteg téves irányítását okozhatta. Ezen hátrányok megszüntetését már eddig is megkísérelték, de e kísérletek nem ve­zettek kielégítő eredményre. így például bizonyos számú jelzőcédulát összetartó gummigyűrű alkalmazása nem vált be, minthogy tapasztalat szerint az a leveleknek behelyezése és az egyes cédulák gyors kiszedése alkalmával könnyen elsza­kadt. A rendezőasztal közelében fölfüggesztett rekeszes szekrényeknek alkalmazása azon hátránnyal jár, hogy miután a nagy szük­séglet mellett az egyik kezelő hivatalnok­nak a másikra várnia kellene, a kezelő személyzet egyszerre minden jelzőcédula­csoportból vesz egy-egy példányt magához, hogy a rendezőasztal megfelelő rekeszébe helyezze. Ha már most egyes cédulák fe­leslegesek ha t. i. az illető országba vagy helységbe éppen nem indítatnak levélköte­get azok rendesen kárba vesznek, mert a megfelelő rekeszekbe való időrabló vissza­helyezés rendesen elmarad. Ezen póstai- és vasuti-forgalomban egy-

Next

/
Oldalképek
Tartalom