46498. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a vezetőpajzsok ajtóinak önműködő kireteszelésére csukására lereteszelésére víz alatti hajóoldal torpedókilökő csöveknél
bír (3. ábra), amelyekbe a (b) ajtószárny (t) toldatai csuklószerűen nyúlhatnak; a (t) toldatok az (s) kivágásokhoz viszonyítva olyan méretűek, hogy a toldatnak a kivágásba való hatoláskor legalább (2x) köz marad köztük, vagyis kétszer akkora mozgási tér, mint a szárnyak, illetve a keret (f) és (g) fülei között. A (b) szárny (t) toldatai egyik homlokoldalukon (v) csappal bírnak, melynek hossza (2x)-nél valamivel kisebb és mely a másik ajtószárny megfelelő (y) furatába tolható be. Az (n) és (nl) orsók csavarmenettel nem bíró végei a (2) csapon foroghatóan ágyazott (1) kettős emelőre vannak kapcsolva, melynek két (3) és (5) ütközője közül az (1) kettős emelő elfordításakor a (3) ütköző a szilárd (4) pofába. az (5) ütköző pedig a (6) pofába ütközik. A kilökő szerkezet oldalsinei a rajzon (7) és (8) jelzésűek. A berendezés következőképen működik: A torpedó kilökése előtt a berendezés különböző részei az 1. ábrában jelzett viszonyos helyzeteikben vannak, mikor is az (a) és (b) szárnyak egymással el vannak reteszelve és a (k) és (ro) fogak összefognak. A torpedó kilökésekor az egész szerkezetet kifelé tolják, hogy a torpedót kivezessék. Ha a torpedó útja végére ért, a (3) ütköző a (4) pofára ütközik s ezáltal az (1) kettős emelő úgy fordul, hogy az (n) orsó az (F) nyíl irányában, az (nl) orsó pedig az (FI) nyíl irányában tolódik el. Minthogy az (a) és (b) szárnyak a (k) és (m) fogak által elforgásukban meg vannak akadályozva, az (n) és (nl) orsók által eltolatnak, még pedig az (á) szárny jobbra, a (b) szárny pedig ugyanolyan darabbal balra. E mozgás által az (a) és (b) szárnyak kireteszeltetnek, amennyiben a (b) szárny (v) csapjai az (a) szárny íy) furataiból kikerülnek. Az (f) és (g) fülek ekkor a 3. ábrán látható helyzetben vannak, amelyből látható, hogy a szárnyaknak (x) mozgási térrel egyenlő hosszúságú eltolódása után a (k, n) fogak többé nem állnak kapcsolatban, a szárnyak forgó mozgása tehát most már lehetséges. Ha már most az (n) és (al) orsók az (F), illetve (FI) nyilak irányában tovább tolatnak, az (a) és (b) szárnyak további hossziránti eltolódásukban a (g) fülek által meg lévén akadályozva, az orsók meredek (o) csavarmenete folytán ki fognak nyilni. Az ajtók annyira nyittatnak, hogy a torpedónak teljesen szabad útja legyen és hogy különösen csavarja vagy egyéb részei a szárnyakba ne ütközzenek. Ha (a) kilökő szerkezetét behúzzák, az (1) kettős emelő az (5) ütköző és (6) pofa által eredeti helyzetébe állíttatik vissza. Eközben fordított sorrendben következő mozgások mennek végbe: Az (n) és (nl) orsók hosszirányú eltolása folytán az (a) és (b) szárnyak először csukódnak, minthogy a (g) fülek által hosszirányú eltolódásban gátolva vannak. Záródásuk után azonban kénytelenek az (n, nl) orsók hosszirányú elmozgásában részt venni úgy, hogy a (k, in) fogak kapcsolódnak és a szárnyak a (v) csapok által egymással önműködőlég elreteszeltetnek. A berendezés előnyei a következők: A vezető pajzsszárnyak mozgató és reteszelő berendezésének biztos üzeme meg van szabva azáltal, hogy a kilökőszerkezet előremozgása maga először a szárnyakat kireteszeli és azután eléggé nyitja, hogy a torpedó propellerjének a vezetőpajzs szárnyaiba való ütközése elkeriiltessék, miáltal egyrészt a propeller üzemzavara, másrészt a torpedó útjának irányváltozása záratik ki. SZABADALMI IGÉNY. Berendezés a vezetőpajzsok ajtóin önműködő kireteszelésére, csukására és elreteszelésére vízalatti hajóoldal-torpedókilökő csöveknél, melynél a szárnyak kireteszelésük céljából eltolhatóan vannak forgási tengelyeiken ágyazva, jellemezve azáltal, hogy az (a, b) szárnyak (h) forgástengelyeinek ágyazására szolgáló (g) fülek (k) fogakkal, a szárnyak (f) fülei pedig a szárnyak zárt helyzetében e (k) fogakkal összefogó (m) fogakkal bírnak és hogy a szárnyak (n, nl) rudak segélyével, melyek az egyik végükön lévő meredek (o) csavarmenet-