46465. lajstromszámú szabadalom • Eljárás kaszák, sarlók és szalmavágók előállítására

Megjelent 1909. évi szeptember hó 1 1 -én MAGY. szabadalmi KIR hivatal SZABADALMI LEIRAS 46465. szám. X/a. OSZTÁLY. Eljárás kaszák, sarlók és szalmavágók előállítására. weinmeister mihály magánzó michldorfban. A bejelentés napja 1909 január hó 29-ike. Eddigelé a kaszák, sarlók és szalmavá­gók többnyire kovácsolás által egy darab acélból állítattak elő és különösen a ka­száknál, egészen ;az elkészítésig számos és körülményes munkafolyamat szükséges. Jelen találmány tárgya oly eljárás, mely által úgy a rúddá verés, mint a kiszélesí­tés és kidolgozás különböző munkafolya­matait is fölöslegessé tesszük és csak az el­készítés néhány munkafolyamata, és pedig a megjelölés, keményítés, köszörülés és adott esetben ^ lágyítás, fényesítés és szí­nezés szükséges, úgy, mint eddigelé. Ez az eljárás lényegében abban áll, hogy a pengét, a piegerősítő toldatot és a penge hátát az e célra legalkalmasabb acél-, ül. vasdarabokból teljesen külön-külön állítjuk elő és erre elektromos hegesztés Utal egy­mással összekötjük, mire az ekképen elő­állított munkadarabot ismert eljárások sze­rint kikészítjük. Az eljárást akképen is módosíthatjuk, hogy :a megerősítő toldatot két egybevágó darabból képezzük, a penge hátsó végét a két megerősítő toldatdarab közé helyezzük és az utóbbiakkal elektromos hegesztés által összekötjük; továbbá ^megerősítő tol­dat szemölcsét is különálló darab gyanánt készíthetjük és la megerősítő toldat vé­gével elektromosan összehegeszthetjük. A csatolt rajz az eljárás foganatosításán nak ábrázolására szolgál, például kaszák előállításánál. A (b) pengét (1., ill. 4. ábra) megfelelő vastag és széles acélbádogból .vágjuk ki viagy Gsákozzuk; az (a) megerősítő tolda­tot (2., ill. 5. ábra) megfelelően vastagabb bádogból vagy sínből csákozzuk és a kasza­hátnak megfelelő (c) darabot (3., ill. 6. ábra) megfelelő méretekkel biró, célsze­rűen trapezalakú keresztmetszetű henge­relt sínből vágjuk le, a kasza görbületének megfelelően meghajlítjuk és a csúcs felé kalapálás vagy hengerlés által megvéko­nyítjuk. A megerősítő toldatot az 1'—2' vonal mentén — mellyel a toldat a (b) penge 1—2 vonalával összeillesztendő — sajtolás vagy kovácsolás által kissé megvékonyít­juk, hogy a két egyenlőtlen vastág munka­darab között átmenetet állítsunk elő (2. ábra), vagy pedig a pengénél valamivel vékonyabbra vesszük (5. ábra), hogy a (c) hátat hozzáfektethessük. ,Ezeket az egy­máshoz vagy egymásra fektetett munka­darabokat a háttal ideiglenesen és azután elektromos hegesztés útján egymással tar­tósan összekötjük. Az eljárást akképen módosíthatjuk, hogy a megerősítő toldat nem vastag bádogból,

Next

/
Oldalképek
Tartalom