46227. lajstromszámú szabadalom • Újítás mindennemű ajtó- és ablaksarokpántokon

Megjelent 1909. évi augusztus hó 21-én. MAGY. SZABADALMI KIR. HIVATAL SZABADALMILEIRAS 46227. szám. VIII/d. OSZTÁLY. Újítás mindennemű ajtó- és ablaksarokpántokon. ID. ANTONY LAJOS GYÁBOS GÖLNICZBÁNYÁN. Pótszabadalom a 44050. sz. törzsszabadalomhoz. A bejelentés napja 1908 december hó 28-ika. Találmányom tárgya a 44050. számú törzsszabadalomból ismert újítás egy további foganatosítási alakja, melynek az a célja, hogy a sarokpántok előállítását lényegesen egyszerűsítse és a hüvely és sarok (csap) között ennek dacára biztosabb és merevebb kapcsolatot létesítsen. A találmány szerint ugyanis a törzsszabadalomból ismert (a) sa­rok a (b) nyakáig sima marad, ép így el­maradnak a nyak felé átmenetet létesítő lejtős (c) fölületek, ezek helyett azonban a (b) nyaknál vékonyabb (a) csap és a nyak között levő fölületen két sugárirányú, egy­mással szemben fekvő lapos orr van kiké­pezve, melyek közül az egyik a másiknál hosszabb és a pánthüvely megfelelő kivá­gásába fogódzik, míg a másik, rövidebb orr ékalakú élével úgy mint eddig a pánthüvely ékalakú (h) kiszélesedésébe illik. Eme két orr fölött a hüvely szélét mint eddig a (b) nyak körül összesajtoljuk, minek következ­tében az egyik orr a pánthüvelynek ekkor elzáródó kivágásában, a másik orr pedig a pánthüvely kiszélesedésében megszorul úgy, hogy a hüvely a csaphoz viszonyítva nem fordulhat el és evvel szilárdan és mereven kapcsolódik. A csatolt rajz 1. ábráján a találmány szerint szerkesz­tett csap elől- és oldalnézete, 2. ábráján pedig a pánthüvely elől- és fölülnézete látható (az utóbbin a csap be van helyezve és nyaka fölött el van vágva), a 3. ábra a találmány szerint szerkesztett, kész fölső pánthüvely elölnézete. Eme rajzokon (g) és (gl) a két sugár­irányú, egymással szemben elrendezett és az (a) csap és (b) nyak átmeneti helyén ki­sajtolt orr, (il) a hosszabb (gl) orr befoga­dására szolgáló és az (f) pánthüvelyből ki­vágott kivágás, mely az (f) pánthüvelynek ékalakú (h) kiszélesedésével átlósan szem­ben fekszik. Az (a) sarkat az (f) pánthüvelybe akként helyezzük be, hogy hosszabb (gl) orra az (i) kivágásba, rövidebb (g) orra pe­dig a törzsszabadalomban leírt módon az (f) pánthüvely (h) kiszélesedésébe fogódzik, mi az (a) csap elfordulását már magában is kétszeresen meggátolja. Ezenkívül az (f) hüvely (i) széle a törzsszabadalomban leírt módon a (b) nyakba be is van sajtolva, minek következtében az (il) kivágás a (gl) orr körül elzáródik és ez az (i) hüvelyszél­ben megszorul (3. ábra) úgy, hogy most már az (a) szár úgy a (b) nyak, mint a (g) orr segélyével össze van az (f) pánthüvellyel kötve és tengelyirányos eltolódás ellen is biztosítva van. Végül még azt jegyezzük meg, hogy a második (g) orr teljesen el is maradhat, amennyiben kisebb pántoknál

Next

/
Oldalképek
Tartalom