46180. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas csíptető

Megjelent 1909. évi augusztus hó 21-én. MAGY. KIR SZABADALMI JRFF HIVATAL SZABADALMI LEÍRÁS 46180. szám. VI/a. OSZTÁLY. Rugalmas csíptető. THE VILCAR (PARENT) COMPANY LTD. CÉG LONDONBAN. A bejelentés napja 1908 november hó 13-ika. A jelen találmány tárgya rugalmas csíp­tető, mely két egymással szemben lévő karból és egy, ezen karokat összekötő hátsó részből áll és hosszirányban akként van meghasítva, villaszerűén vagy hasonló mó­don kiképezve, hogy a hátsó rész két külön­álló, egymásfelé szorítható vagy egymástól eltávolítható oldalágra oszlik, melyek a sza­bad végükön osztatlan egészet képező ka­rokba mennek át úgy, hogy a hátsó rész működtetésénél vagyis ezen rész ágainak oldalirányú egymásfelé szorításánál a fogó­karok más irányban térnek ki, ha pedig a hátsó részt eleresztjük, akkor a csiptető nyugalmi állásába csappan vissza. A találmány tárgyát képező csiptető fo­ganatosítási alakjainak egyik csoportjánál a karok egymásfelé domborúan hajló haránt­metszetekkel bírnak, akként, hogy ha a hátsó részt az említett módon működtetjük, akkor a karok egymástól eltávolodni kény­telenek ; a foganatosítási alakok egy másik csoportjánál a karok harántmetszetei egy­másfelé homorodó alakkal bírnak úgy, hogy a karok a hátsó rész működtetésekor egy­másfelé közelednek; egy további csoport­nál a karok, melyek itt ugyanazon irány felé hajló haráutmetszettel bírnak, a hátsó össze8zorításakor azonos irányban térnek ( ki; a találmány szerint a csíptetőt akként is foganatosíthatjuk, hogy a villás karokat egymást keresztező ágakkal bíró hátsó rész­szel kötjük össze, továbbá akként is, hogy azt oly elemekkel látjuk el, amelyek a csíptetőt a kívánt működő állásban rögzítik. A találmány tárgya vagy akként van ki­képezve, hogy a nyugalmi állapotában zárt állásban van, amikor is az a működtetéskor kinyílik, a működtetés beszüntetésekor pedig nyugalmi, zárt állásába csappan vissza, vagy akként, hogy az rendszerint nyitott állapo­tában van, amikor is az a működtetés alkal­mával zárt állapotba jut, a működtetés be­szüntetésekor pedig nyugalmi, nyitott álla­potába csappan vissza; továbbá a csiptető egyik vagy mindkét karjának igen sokféle, azonos vagy eltérő, függélyes, vízszíntes vagy rézsútos irányú mozgást lehet kölcsö­nözni azáltal, hogy a hátsó részt megfele­lően, vízszintes, függélyes vagy rézsútos irányban működtetjük. A csiptető hátsó része át van hasítva és vagy meghajlított alakkal bír, ahol is a meghajlítás vagy a fogókarok közé vagy azoktól kifelé terjed, vagy sík fölülettel vagy más megfelelő alakkal bír vagy végül csupán a karoknak közvetlenül összekötött hátsó részeiből áll. A villás kiképzés vagy

Next

/
Oldalképek
Tartalom