46164. lajstromszámú szabadalom • Eljárás dohánylevéllel borított szivarka előállítására

- 2 ~ vart vagy tisztán dohányból álló szivarkát a kívánt hosszúságura vágja, minek következtében a szivarka két végéről levágott borítékanyag már nem használható föl többé ilyen anyag gyanánt, hanem hulladékot képez. A borítéklevelet többször kell a bél köré göngyölni, mivel minden dohánylevélben vannak törések, lyukak vagy más hiányok, melyeken keresztül a dohányzó füst helyett levegőt szív be. így tehát a borítékanyagot több rétegben kell alkalmazni, hogy egyik réteg likacsait a reáfekvő másik réteg ép részei elfödjék. A fönt leírt gyártási módszerrel vagy csupán szivarok, vagy pedig csak szivarkák készíthetők, vag}<is mindkétféle cikket külön kel készíteni. A legjobb ilynemű ismert gép naponként csak legföljebb 7000 tisztán dohányból álló szivarkát képes előállítani, mely szám igen alacsonynak mondható. Azonkívül tekintetbe veendő az is, hogy a borítékanyagból igen sok megy veszendőbe, midőn a szivar vagy szivarka végei levágatnak és amellett a borítékanyagnak a bél köré való göngyölésekor a szükségesnél több anyag használtatik el. A szivaroknak vagy tisztán dohányból álló szivarkáknak kézzel való előállításánál tudvalevőleg úgy járunk el, hogy először a belet a burokba göngyöljük és bábot készítünk, ezt pedig egy mintába behelyezzük és végül borítékkal vesszük körül. Ezen eljárás sok időt, munkát és költséget kíván és a legügyesebb munkás sem tud naponként 1500 szivarnál vagy szivarkánál többet elkészíteni. A jelen találmány tárgyát képező eljárás azon nagy előnyön kívül, hogy a szivarok és a tisztán dohányból álló szivarkák a folytonos módszer szerint készíthetők, még azt a további előnyt is nyújtja, hogy a boritékanyagban való veszteség, mely a szokásos gyártási eljárásoknál el nem kerülhető, itt tekintetbe nem jöhet és azonkívül bábot sem kell készítení, ami ismét nagy idő-, munka- és költségmegtakarítást jelent. Amellett pedig olyan szivarok vagy szivarkák állíthatók elő, melyek legalább is olyan sima és tetszetős külsejűek, mint az ismert módszerek szerint készült szivarok vagy szivarkák, sőt ezeket fölülmúlják. Jelen találmány lényege abban áll, hogy először is a borítéklevélből célszerűen hoszszukás darabokat vágunk ki és azután ezen darahokat végeiknél fogva összeillesztjük, minek következtében egy hosszú borítékszalag képződik. Most a szalag egyik felét a másikra hajtjuk és ezáltal a szalagot hosszirányban megkettőzzük úgy, hogy két rétegből álló borítékot kapunk. Ezen szalagot aztán a bélanyag köré fektetjük és ily módon egy hosszú szivar- vagy szivarkarudat állítunk elő, melyet végül géppel vagy kézzel a kivánt nagyságú darabokra vágunk. Első sorban is kiemelendő, hogy a borítékszalagnak két rétegbe való hajtása által a boríték elég erős és ellenálló lesz arra, hogy egy dobra föl- és arról legöngyölhető, valamint feszesre húzható és a bél köré csavarható legyen. Továbbá könnyen belátható, hogy a dohánylevélből nem lehet annyit boríték gyanánt fölhasználni, ha abból egy-egy szivarhoz való darabot vágunk ki, mintha azt hosszúkás szalagokra vágjuk azután ezeket széleiknél fogva egymáshoz illesztjük és az így kapott hosszú szalagot használjuk borítéknak. Ha a dohánylevelet az eddigi módon vágjuk szét, akkor a levél egyik feléből legföljebb csak két vagy három szivarhoz való borítéklapot kaphatunk, míg jelen eljárás alkalmazása esetén ugyanazon dohánylevél egyik fele 5—7 sőt több szivarhoz vagy szivarkához elegendő borítékanyagot szolgáltat. Ámbár a találmány szerinti eljárás kettős rétegű borítékot igényel, de azért a boríték gyanánt ily módon fölhasznált anyag kevesebb, mint a szokásos eljárásoknál, mivel ezeknél a borítékot többszörösen göngyölik a bél köré és azután a szivarka végleges elkészítése céljából mindkét végén levágják.