46049. lajstromszámú szabadalom • Acetilénfejlesztő készülék

ennek súlyát csökkentette s így a harangot mindinkább könnyebbé tette. A (4) csőhüvely a harang tetőzetén belül (16) nyílások útján közlekedik a harang belső terével. A készülékhez (17) gáztisztító van csa­tolva, mely alul (18) vezeték útján a ket­tő£ fenék terével, fölül pedig a fogyasztás helyéhez vezető fővezetékkel van összekötve. A készülék használati és működési módja a következő: A (14, 15) tölcsért, melynek (14) részébe behelyezzük a karbidot, bedugjuk a (12) kúpba és úgy forgatjuk el, hogy kétoldalt szélesebb (19) karimájával ráfekszik a (20) karimákra. Ezután beöntjük a vizet, miköz­ben a háromfuratú csapot úgy állítjuk, hogy a (2) harang tere a csapon át a külső le­vegővel közlekedjék. A harangba beszoruló víz ekkor kiűzi a levegőt. Közben a (13) hűtő tér is megtelik vízzel. A készülék meg­indításánál a (10) csapot úgy váltjuk át, hogy a (12) kúp, melybe eddig a csap által bezárt levegő a vizet nem engedte be, alul­ról szintén megtelik vízzel, miután a kúp­ban lévő levegő a (11) vezetéken, a (10) csapon, a (4) csőhüvelyen és a (16) nyíláso­kon át a (2) hengerbe megy át. A vízzel érintkező karbid most már gázt fog fejlesz­teni, mely a (11) vezetéken és a (4) csőhü­vely (16) nyílásain át betódul a (2) harangba és ezt a víz ellenében fölemeli. Ha most a fővezetékcsapot nyitjuk, akkor a gáz a ha­rang belső teréből a (16) nyílásokon át a (4) csőhüvelybe fölszáll és a (9) csőbe lép, melyen át a két fenéklap között lévő térbe és innen a (18) vezetéken át a (17) gáztisz­titóba lép, ahonnan a fogyasztás helyére vezettetik. A harang a készülék működése közben hol fölemelkedik, hol pedig sülyed, a szerint, hogy mekkora a gázfejlődés, il­letve a gázfogyasztás. Sülyedő harangnál a karbid ismételten érintkezésbe lép a víz­zel úgy, hogy a gázfelődés ismételten meg­indul. Ha túlnagy volna a gázfejlődés, akkor a harang annyira megemeltetik, hogy a (3) esőhüvely alsó, lyukasztott tölcsér­alakú (5) része a harang alsó részével együtt a vízből kiemelkedik, miáltal a gáz ezen lyukasztott tölcséren át a (3) csőhű -velybe lép és itt fölszállva a (6.8) csövön át a szabadba áramlik. Ily módon a (3, 5. 6, 7, 8) szerkezet biztosító szerkezetül szolgál. A (10) csap elrendezése következtében a készülék mindenkor működésre kész hely­zetben lehet, amennyiben állandóan meg lehet töltve karbiddal és megindításánál csak a csapot kell úgy állítani, hogy a közlekedés a karbidtartály és gázvezető cső között helyre legyen állítva, míg mű­ködésen kívül úgy áll a csap, hogy ez a külső levegővel való közlekedést létesíti. A készülék egyes részei a találmány ke­retén belül változást szenvedhetnek. Igy lehet többek között a végigmenő (4) cső­hüvely helyett csak egy, a (9) csőnek a ha­rangból kiálló részét körülvevő műhelyt al­kalmazni. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Acetilénfejlesztő készülék, azáltal jelle­mezve, hogy a karbidtartály a vízbe állított harang födéllapjából lefelé nyúló hüvelybe van bedugva úgy, hogy a ha­rang a fejlődött gázok mennyiségéhez képest megemeltetik, iHetve sülyesztetik. 2. Az 1. alatt védett acetilénfejlesztő ké­szülék foganatosítási alakja, azáltal jel­lemezve, hogy a külső tartály fenéklap­jához a (2) harang egész hosszán végig­menő és kissé a harangból kiálló és ezen a részen csőhüvellyel körülvett, alul és fölül nyitott (9) cső van behe­lyezve, mely egyrészt a harang belső terével, illetőleg a karbidtartály terével, másrészt pedig közbeiktatott szervek út­ján a fővezetékkel van összekötve. 3. Az 1. és 2. alatt védett készülék válto­zata, je'llemezve a haranghoz erősített, ennek egész hosszán végigmenő, fölül jóval kiálló (3) csőhüvely által, amely­nek belsejébe szerelt (6) cső (8) végével a szabadba vezet, a csőhüvely alsó vége pedig nyílásokkal van ellátva, oly cél­ból, hogy túlságos mérvű gázfejlődés és ennek megfelelő magasan fölemelt ha­rang esetében a vízből kilépő csőhüvely

Next

/
Oldalképek
Tartalom