46048. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés egymáshoz ragasztott rétegekből álló papíros előállítására

- 2 — Ezen fölvivő dobok, melyekhez a ragasz alkalmas (2, 3, 2, 3) bevezető és elosztó dobok segélyével a (4, 4) tartályokból foly­tonosan vezettetik, a közönséges nyomó­hengerek módja szerint oly módon vannak elrendezve és mintázva, hogy az egyik (m) dobnak fölvivő helyei a másik (n) dob föl­vivő helyeihez szimmetrikusan vannak el­tolva úgy, hogy ha az (r) papírszalagot mindkét dob egymásután nyomja, a máso­dik (m) dob fölviszi a ragaszt a papír­szalagra oly vonalak vagy pontok mentén, melyek a 4. ábrán látható módon az első (n) dob vonalai vagy pontjai között szimme­trikusan fekszenek. Az eltolt mintázással ellátott (m, n) föl­vivő dobok azonban nem egyidejűleg, hanem oly módon lépnek hatályba, hogy a papír­szalagnak egymásra következő rétegeit a két (m, n) dob fölváltva látja el ragasszal. A két (m, n) fölvivő dobnak ezen vál­takozó működtetését azáltal létesítjük, hogy a lengő (f) keretet vagy a (g) rugó vagy valamely billenő súly vagy súllyal való húzás által oly helyzetbe hozzuk, melynél i a (c) vezetődob a baloldali (m) fölvivő dobra fölfekszik, míg ezen rugóhatás ellenében jobbra lendül és a jobboldali (n) fölvivő dobra fekszik, ha a (h) tengely köriil lengő (f) keretnek lefelé nyúló karjai a (p, p) alak­tárcsáknak 180° ivet körülfogó emelkedései által balra kilendítetnek. A (p, p) alaktárcsákat, valamint a két (m, n) fölvivő dobot a (b) göngyölítő dob­nak tengelyéről hajtjuk. A (b) fölgöngyölítő dob tengelyének mozgását a (p, p) alak­tárcsákra átvivő (5, 6) fogaskerekek áttételi viszonya olyan, hogy az alaktárcsák a (b) fölgöngyölítő dobnak kétszeri körülfordu­lása alatt egyetlen egy elfordulást végez­nek ; minthogy a (p, p) alaktárcsák kiemel­kedő részei ezen utóbbiaknak csak fél el­fordulása alatt hatásosak, a (b) fölgöngyö­lítő dob két egymásra következő elfordu­lásának egyikében a (c) vezető dob a bal (m). ragaszfölvivő dobhoz, a (b) fölgöngyö­lítő dobnak másik elfordulása alkalmával a jobb fölvivő dobhoz szoríttatik, amint azt az 1. ábrán teljes és szakadozott vonalakkal rajzolt helyzetek mutatják. Ezen elrendezés folytán a fölgöngyö­lítő dobon képződő papirszalagrétegek egy­máshoz képest szimetrikusan eltolt helyeken láttatnak el ragasszal és ehhez képest ezen eltolt helyeken függnek ös9ze egymással. Ha a fölgöngyölítő dobra megfelelő számú papírszalag fölfutott, a keletkezett rétege­zett papirost a papírszalag hátramaradó részétől leválasztjuk, alkotó mentén fölvág­juk, egy síkba kifejtjük és ismert módon tovább földolgozzuk. Miként ezen berendezés működési mód­jából kitűnik, annak lényege abban áll, hogy az eltolt mintázásokkal ellátott két ím, u) fölvivő dob váltakozó mozgása a (b) fölgöngyölítő dob mozgásával kényszermoz­gású összeköttetésbe hozatik úgy, hogy a dobok az egymásután következő fölgöngyö­iítés alkalmával váltakozó működésbe, illetve működésen kívül hozatnak, illetve minden fölgöngyölítés után a működésben volt föl­vivő dob kikapcsoltatik és annak helyébe a második dob bekapcsoltatok. Eszerint a vezetőgörgő csapágyainak inga­szerű elrendezését szánelrendezéssel is he­lyettesíthetjük, mely esetben a csapágy­szánokat a fölgöngyölítő dob minden elfor­dulása után lineárisan el kell tolnunk; lehet a (c) vezetődobot mereven is elrendezni és az (m, n) fölvivő dobokat a ragasztartályok­kal együtt mozoghatóan fölszerelni úgy, hogy a fölvivő dobok a merev vezetődobbal váltakozva érintkeznek és az átfektetést a fölgöngyölítő dob minden teljes körülfor­gatása után eszközöljük. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás sejtszerűen egymáshoz ragasztott papirrétegekből álló papiros előállítására, azáltal jellemezve, hogy egyetlen egy papírszalagot fölgöngyölítő dobra gön­gyölítünk és eközben az egymásután következő tekercsrétegeket mindig ugyan­azon oldalon, de egymáshoz képest el­tolt helyeken ragasszal látjuk el. 2. Berendezés az 1. igényben védett eljárás

Next

/
Oldalképek
Tartalom