45954. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés ólomónötvözet hulladékokból ónnal borított (platírozott) ólomtárgyakból és hasonlókból tiszta ón visszanyerésére
és a cella falaihoz fekszenek úgy, hogy a középen elrendezett (i) kathódokat minden oldalról körülveszik. A kathódok tiszta ónból, legcélszerűbben ónpapirból valók és lyukgatott vagy likacsos vászonzsákokban fekszenek. A kathódokra csapódó finoman elágazott ón ezen likacsos zsákok vagy tartályokra tapad. Az elektrolyzis alatt a feszültség 2—3 Volt, az áramerősség pedig 1—3 Amp. per dm2 . Az elektrolytikus cellák pl. négyesével vagy hatosával kapcsolhatók egymás mögé és 15—20 Volt feszültségű árammal működtethetők, melynek erőssége a cellák számának ill. a telep nagyságának arányában 100—300 Amp. lehet, s mely pl. a (h) áramtermelőben állíttatik elő. Az óntartalmú folyadék sűrűségét az eljárás folyama alatt lehetőleg egyenletesen tartjuk és ellenőrizzük. Ha az óncsapadék elég erőssé vált, akkor azt a (b) kád fölött, mely az ón visszatartására (u) rostával vagy vászonszűrővel van ellátva, kimossuk, a mosóvizet pedig a kádban gyűjtjük. A csapadékot a kathódokkal együtt beolvasztjuk s tetszés szerint dolgozzuk tovább föl. A (b) kádban összegyűlt híg oldatot a (j) kádban az (rl) vezetékkel táplált (sl) gőzkígyóval sűrítjük s a kellő sűrűség elérte után a (k) tartályba s innen az (m) szivattyú segélyével a különböző elektrolytikus cellákba vezetjük. A folyadékoknak körmozgatására a (c) kád a legközelebbi (d) elektrolytikus cellával átfolyó vezeték segélyével van összekötve. Az egyes elektrolytikus cellák hasonlóan lehetnek egymásután kapcsolva pl. úgy, hogy az egyik edény fölső részéből távozó folyadék a következő edény alsó részébe lép be, abban fölemelkedik s így mozog az edényeken végig az utolsó (k) tartályba. Az elektrolyzis által ónszegénnyé vált folyadékot az (m) szivattyúval a (k) tartályból a (c) kádba szorítjuk, melyben az az előbb leírt módon újból ónt old a hulladékokból. Látható, hogy ugyanazon folyadékot folyton újból használhatjuk. Az eljárás főelőnye az, hogy az ónt ólommentesen nyerjük, minthogy utóbbit az oldószer nem támadja meg. Az eljárás igen gazdaságos, mert zárt körmenetet képt^; melyben a folyadék folyton újból hasznáí-" ható. Az eljárás igen szabályos menetű d a kezelés csak néhány óráig tart. A kémia oldás után visszamaradó ólom természete-.* sen szintén földolgoztatik. Ha a fémhulladékok a (c) kádban csak alkalikus vagy amóniákos stanniszulfátoldattal kezeltetnek, akkor az ón stannoszulfáttá alakúi. Ha ezen oldatot az elektroly- \ tikus cellákban elektrolyzáljuk, a kathódokon szintén kiválik az ón, mimellett stanniszulfát és fölös kénsav képződik, mely oldatot a (c) kádba vezetjük vissza. Az eljárás bármely ónólom keverék vagy ötvözet földolgozására alkalmas, de lehet természetesen azt az ónnak minden oly fémmel való keverékére vagy ötvözetére is alkalmazni, mely fémet a használt oldat meg nem támadja. Az eljárás egy másik foganatosítási módja szerint az ónólomötvözetből álló hulladékok híg kénsavba helyeztetnek és az ón belőlük ugyanazon edényben oldatik és választatik le, mimellett a hulladékok képezik az anódokat. Ezáltal az előbbi eljárásnál egymásután következő két munkarész egyesi tte tik. A 2. ábra ezen foganatosítási módra szolgáló berendezés példaképpeni alakját tünteti föl. A hulladékok és az óncsapadék tisztítására szolgáló (a) és (b) kádakon kívül híg savnak ellentálló anyagból, pl. szigetelő réteggel bevont fából készült (c) cellák vannak elrendezve, melyekben a hulladékokkal töltött (d) kosarak állnak ; e kosarak anyaga szintén saválló, pl. ólomtartókra kifeszített azbesztszövet. A (c) cellákban továbbá az (e) edények vannak elrendezve, melyek szintén ólomkeretre feszített azbesztszövétből állhatnak és a kathódok gyanánt szolgáló ónpapir fölvételére valók. Az (e) edényekbe a finom azbesztazövetből készült (f) tartályok merülnek, melyek épp úgy, mint a (d) kosarak a (h) síueken
