45938. lajstromszámú szabadalom • Szállítóberendezés bányamíveléshez

A szállítóberendezés több, egy pályává egyesített (a) csatornából áll, melyek mind­egyike külön-külön a (b) kerékvázra van ágyazva, mely két (c) kerékkel bir. A csa­tornák egymásután könnyen szétbontható, emellett azonban üzemközben biztos össze­tartást adó módon vannak egymással össze­kötve. Ezt az összekötést célszerű módon azál­tal létesíthetjük, hogy a (d) peremgyűrűk­kel merevített csatornavégeket, mint azt a 4. ábra mutatja, lyukasztott (e) kampók és a peremgyűrűk, valamint a kampók lyukain átdugott (f) szögek segélyével, vagy pedig, mint azt az 5. ós 6. ábra mutatja, (g) kötő­vasak és átdugott (h) orrok, valamint (f) szö­gek segélyével tartjuk össze. Emellett az összekötés gyorsabb és könnyebb előállí­tása, valamint annak merevítése céljából az (a) csatornák legmélyebb helyén kampó­szerű (í) tartók állhatnak ki a csatorna­végeken, melyekbe a (d) peremgyűrűk be­fekszenek és ezáltal a csatornákat az össze­kötéshez szükséges kölcsönös helyzetbe hozzák. A csatornapálya egyik vége (k) vezető­rudak vagy kengyel által egy lökőszerke­zet mozgatható részével, pl. egy lökve mű­ködő (m) nyomóléggép dugattyúrúdjával van összekötve, mely gép változtatható lökettel bír és a csatornapályára minden közlőmű nélkül közvetlenül hat, hogy a csatorna­pályának az egyik irányban lassú és a másik irányban gyorsított mozgást adjon és e rázómozgásnál a szállítandó anyag finom­sági fokának vagy a viszonyoknak meg­felelően hosszabb vagy rövidebb löketet létesítsen. A magassági irányban az egész berende­zés igen kevés helyet foglal el és a be­rendezés lényegében tengelyirányban, va­lamint az alzattal párhuzamosan mozog úgy, hogy a legalacsonyabb telepekben is használható. A berendezés a fejtés mérté­kében, vagy az előrehaladáshoz képest tetszésszerint meghosszabbítható vagy oldalt tolható, vagy egész pálya gyanánt minden leszerelés nélkül hosszirányban eltolható, anélkül, hogy az ácsolást át kellene he­lyezni vagy el kellene távolítani, mimellett a berendezés hajtószerkezete úgy lökő-, mint húzóhatással dolgozhatik. A merev, össze­függő egésszé egymásba akasztható egyes csatornák a kerekeken, mint a 3. ábra mu­tatja, kissé dőlt helyzetben vannak elren­dezve, hogy a mélyebben fekvő csatorna­szélen át belapátolt szén áthányását meg­akadályozzuk. A kerekeken való ágyazás még azzal az előnnyel bír, hogy a csator­nák és rakományuk súlya által a csatorna­végek összekötése fokozott mértékben biz­tosíttatik. Az oldalt elrendezett kötővasak és orrok a vonóerőt a hosszszögvasakra át­viszik, miáltal a csatornabádogok megkí­méltetnek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szállítóberendezés bányamíveléshez, jel­lemezve azáltal, hogy a szállítócsator­nák egyenként, valamint egész pályává összeállítva kerékpárokon vontathatóan és ezáltal könnyen szállíthatóan vannak ágyazva. 2. Az 1. ipénypont szerinti szállítóberende­zésnél a csatornapályát képező csator­náknak egymással való összekötése, jel­lemezve azáltal, hogy a peremgyűrűk­kel ellátott, egymáshoz illesztendő csa­tornavégeken kampók és szögek, vagy kötővasak és orrok vannak elrendezve, mimellett a csatornavégek a legmélyebb helyen kiálló kampókkal vannak el­látva, melyekbe a peremgyűrűk befek­hetnek. (1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság nyomdája Budapesten.

Next

/
Oldalképek
Tartalom