45603. lajstromszámú szabadalom • Duplex gőzszivattyú

elosztást végző (c) tolattyúnak mozgását is vezérli, míg, a (B) hengerben járó dugattyú az (A) hengert illető gőzelosztást végző (el) tolattyú vezérlését eszközli. Az (A) hengerben járó (a) munkadugaty­tyú (1. ábra) az (al) dugattyúrúdra van erősítve, melylyel a (b) kar, ennek végével pedig a (d) rúd van összekötve. Az egyes elemek akként vannak egymással össze­kötve, hogy a (d) rúdnak ugyanazon alter­natív mozgást kell végeznie, mint az (al) dugattyúrúdnak. A találmány szerint már most nem négy­szögű és nem oly tömböt alkalmazunk, mely a tolattyútükör mellett elrendezett vájatok­ban csúsztathatóan van ágyazva és a dup­lex szivattyú dugattyúrúdjaival összekötött rudak segélyével hajtatik, hanem oly (d) rudakat, melyeknek vastagított, hengeres (dl) végei a rú'ldal pontosan koaxialisan vannak esztergályozva. Ezen vastagított, hengeres rúdvégek mind­egyikén egy egy (d'2) rézsútos hasíték (3. ábra) van elrendezve, melybe a megfelelően ferde irányban elrendezett (d3) vezető elem (2. ábra) hatol be. A vastagított rúdvégek mindegyike egy-egy megfelelő, hengeres (e) horonyban jár, melyek az (f) tolattyúszek­rényben a dugattyúk mozgási irányával párhuzamosan megfelelő módon akként van­nak kiképezve, hogy egy, a hornyolás kö­zéppontját és a (g) tömítő szelencének (1. ábra) vagy ez utóbbit körülvevő hengeres furatnak középpontját összekötő tengely a hengeres horony alap föl ületére vagy végre merőlegesen áll, A vastagított rúdvégek fölső (h) része (4. ábra) le van gyalulva oly célból, hogy a ferde hasítékokat könnyebben állíthassuk elő sőt az alsó (hl) részt is az alsó (h) résszel teljesen egyformán képezhetjük ki Úgy, hogy az alulról ható gőznyomásnak alávetett fölület egyenlő azzal a fölülettel, melyre a, gőz fölülről hat. A rúdvégek ol­dalsó fölületei hengeresek maradnak és pontosan beleillenek a hengeres furatokba. A részletezett elrendezés lehetővé teszi azt, hogy a hengeres hornyoknak fúrását a tömítő szelence furatának vagy az utóbbit körülvevő nyílásnak fúrásával egyidejűleg és pedig célszerűen ugyanazon gép segé­lyével végezzük, mely maguknak a henge­reknek fúrására szolgál. A részletezett módon könnyen és kevés költséggel érjük el azt, hogy a megmun­kált részek pontosan a kivánt vonalakban és tökéletesen párhuzamosak maradjanak ; mivel pedig az egyes elemek ki nem egyen­lített gőznyomások hatásának alávetve nin­csenek, azok az egyszer fölvett helyzetet megtartják, miáltal a kopás a miniumra van redukálva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Duplex gőzszivattyú, melynél a tolattyúk vezető tömbökön ferde irányban elren­dezett hasítékokban járó vezető elemek segélyével hajtatnak, jellemezve a haj­tásukra szolgáló rudakon akként ágya­zott vezető tömbök által, hogy ez utób­biak az előbbieknek oly hengeres vas­tagításait képezik, hogy a rúd közép­pontján átmenő tengellyel egybe esik. 2. Az 1. alatt igényelt szivattyúnak egy foganatositási alakja, jellemezve a to­lattyúszekrényben a dugattyú mozgási irányával párhuzamosan ekként elrende­zett hengeres hornyok által, hogy az utóbbiak mindegyikének középpontján átmenő tengelyek a tömítő szelencék­nek vagy az utóbbiakat körülvevő hen­geres furatoknak középpontján mennek át és a hengeres hornyoknak alapfölüle­tére vagy végére merőlegesen állanak. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szivattyúnak egy foganatositási alakja, jellemezve a hasítékok könnyebb kiképzése céljából fölső részükön legyalult vezető tömbök által, a hol egyúttal az alsó részek is oly mértékben lehetnek legyalúlva, hogy a fölső részre ható gőznyomás az alsó részre ható gőznyomás által kiegyen­líttetik. (1 rajzlap melléklettel.) PAUM BÉeZVÉNYTARSAJUíl "/CMC' A BuOAPMTBk

Next

/
Oldalképek
Tartalom