45593. lajstromszámú szabadalom • Mentőkészülék tetszőleges járművek számára

A mellékelt rajzban a találmány tárgya egy foganatosítási alakjában van föltün­tüntetve. Az 1. ábra a készüléket megfeszített, vagyis működésre kész állapotában, fölülnézetben láttatja. A 2. ábra a készüléket kikapcsolt állapotá­ban, szintén fölülnézetben tünteti föl. A 3. ábra oldalnézet, ahol is a könnyebb áttekinthetőség kedvéért egyes szerkezeti elemek el vannak hagyva. A 4. ábra nagyobb léptékű metszet az 1. áb­rának A—A vonala szerint. Az 5. ábra a találmány tárgyát vázlatos ol­dalnézetben egy közúti vasúti kocsira sze­relten tünteti föl. A 6. ábra ugyanennek fölülnézete, ahol is a készülék különböző irányú állásokban van föltüntetve. Az (a) keretben (1. ábra) egy második keret van eltolhatóan elrendezve, mely két (b) karból és két (bl, b2) harántrúdból áll. A (b2) harántrúd a (d) rudakra tolt és az (a) keretnek (e) harántrúdjára támaszkodó (c) rugóknak hatása alatt áll. A (bl) harántrúdon egy fogó van elfor­gathatóan megerősítve, melynek karjai az (fl) pneumatikus burkolatokkal vannak el­látva és egy hálót hordanak, mely utób­biak a (b) karokkal és a (bl) harántrúddal vannak összekötve. A fogónak (g) karjai a (h) csuklók útján az (i) rúddal (2. ábra) vannak összekötve, mely a (b2) harántrúd­ban és az (a) keretnek (j) harántrúdjában vezetődik. A (k) rudak a (h) csuklókat a két (1) rúddal kötik össze, melyek az (i) rúddal forgathatóan vannak összekapcsolva. A (b2) harántrudat a készüléknek nor­mális állapotában az (m) horgok (4. ábra) tartják vissza, melyeket az (n) lemezrúgók fölfelé szorítani igyekeznek, az (o) görgők ellenben lefelé nyomnak, mely utóbbiakat az (a) keret (1. ábra) hosszában eltolható és a (q) harántrúddal bíró (p) keret hordja. Az (m) horgok akként vannak meggör­bítve (4. ábra), hogy mikor a (p) keret annyira hátratolatott, hogy az (o) görgők az (ol) állásba jutottak, a horgok fölfelé kitérhetnek és így a (b2) harántrudat (1. ábra) szabaddá teszik. A fogónak összecsukását az (r) vezetékek biztosítják, metyek az (a) keretnek oldalas rúdjaira vannak erősítve és amelyekhez a (k) rudaknak végei ütköznek. Mikor a fogó összecsukott állapotában van, akkor ezen (k) rudak a vezetékek közé vannak szo­rítva és akként megakadályozzák azt, hogy a fogó külső hatások folytán kinyíljék. Az egész készülék hátratolásának megakadá­lyozása céljából az (s) fogasrúd (1. ábra) van elrendezve, mely a (h) csuklónak kö­zös végével van összekötve; ezen fogas­rúdnak fogaival a (t) kilincs akként kap­csolódik, hogy a fogasrúdnak visszajárását megakadályozza. Az egész készülék az 5. ábrában vázla­tosan föltüntetett módon a függélyes (U) csap körül elforgathatóan van elrendezve, mely utóbbi akként van a jármú mellső ré­szének alsó részére szerelve, hogy a ké­szülék közel essék a talajhoz és hogy a(g) harántrúd (1. ábra) a kocsi mellső részén kissé előre nyúljon. A készüléknek a kocsi tengelyirányába való visszahúzása céljából megfelelő rúgók vannak elrendezve. Ha a készülék megfe­szített állapotában van (1. ábra) és vala­mely test a (q) harántrúdhoz ütközik, akkor a (p) keret hátratolatik és így az utóbbira erősített (o) görgők szabaddá teszik az (m) horgot úgy, hogy a (c) rúgók a fogót hordó keretet előrevetik. Ezen elmozgás alkalmá­a (k) rudaknak végei az (r) vezetékekhez ütköznek, miáltal a (h) csuklók és a (g) karok és ennélfogva a fogónak (f) karjai összecsukatnak, amikor is a (q) rúdhoz ütő­dött test a fogó karjai közé szoríttatik és a fogó összecsukásával egyidejűleg kifeszí­tett hálóra esik. A készüléket újból feszített állásába ho­zandó, elsősorban is a (t) kilincset kikap­csoljuk az (s) fogakból, majd a fogót hordó keretet hátratoljuk, végül pedig a kikap­csolást végző (q) elemet előrehúzzuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Mentőkészülék tetszőleges járművek szá­mára, jellemezve egy, a járművek mellső

Next

/
Oldalképek
Tartalom