45513. lajstromszámú szabadalom • Eljárás fémeknek érceikből való előállítására

_ 2 -kemencében uralkodó hőmérséklet a sötét vörösízzásnak megfelelő hőmérsékletet meg ne haladja. Ezen pörkölést sulfatisáló vagyis oly pörkölés gyanánt kell foganatosítanunk, mely e fémsulfidnak fémsulfáttá való átalakulását az utóbbinak felbomlása nélkül, lehetővé teszi. Pl. a rézsulfátot tudvalevőleg kb. •600°nál felbomlik, miért is a kemence hőmérsékletét ennél alacsonyabbra kell szabnunk. Az alsó határt az a körülmény szabja meg, hogy az alkalmazandó vassulfát 450° körül bomlik föl, mely hőfoknál a rézsúlfidok maguk is oxydálódnak; ha tehát a kemence hőfokát 600°-on alul és 450—550° között tartjuk, akkor ezen kemencében súlfatizáló pörkölés megy végbe. Ez azonban nem elegendő a rézsulfideknek teljesen oldhatókká tételére, hanem ezen eredmény elérése céljából az érchez a pörkölés előtt feles vassulfátot kell adagolnunk. Az említett föltételek betartása mellett a kemencében a következő vegyi folyamat megy végbe: a sulfidokban foglalt fém részben oxyddá, részben sulfáttá alakul, a vassulfát pedig fölbomolván, az ércben vasperoxyd marad vissza és kénsavanyhydrit, valamint kénes savgőzök válnak szabaddá. A kénessavból, valamint a fémsulfidok bomlása folytán keletkező savból, érintkezés útján, részben kénsav keletkezik, mely átalakulásra nézve kedvezőek a föltételek, amennyiben az ércet alkotó anyagok nagyon sötét vörösízzásban, szétosztott állapotban vannak jelen. A katalytikus hatás révén szabaddá vált kénsavat célszerűen egy megfelelő sűrítő berendezésbe vezetjük, mely utóbbi, többek között, két ólomkamrából áll, ami a legtöbb esetben teljesen elegendő lesz, mivel a közönséges rézércekben foglalt kén mennyisége csekély. Különben esetleg egy egyszerű vízsűrítő csővezetékkel is lehet a pörkölt ércben esetleg visszamaradt kevés rézoxydnak oldatba Jiozására elegendő menynyiség savat kondenzálni. Mikor a kénsav révén kénsavanbydrit felődik, egyidejűleg a felbomlott vassulfát és a rézoxyd kölcsönhatása révén a kemence hőmérsékletének ellenálló rézsulfát keletkezik. A vassulfáttal kevert érceknek nagyon sötétvörös izzás melletti pörkölése után az ércekben foglalt fém immár oldhatóvá tétetett, minek következtében az az elektrolysisnek alávethető, amikor is a találmány szerint vasból készült anódákat alkalmazunk. A részletezett módon tehát nagymennyiségű vassulfát használunk oly célból, hogy a «sulfatisáló» pörkölést foganatosítva, az ércekben foglalt fémek teljes és gyors oldatba hozását érjük el. Ami a találmány szerinti második műveletet, az oldatoknak gyors elektrolysisét, vasból készült anodák alkalmazása mellett, illeti, úgy az erre vonatkozó berendezést a következőképen kell foganatosítanunk: A positiv pólusnak vagyis az anódának anyaga vas, mely vassulfatoldatba merül. A negatív pólus vagy a kathoda az elektrolytbe merülő réz. A két elektródát előnyösen pergamentszerű bőrből vagy akár más oly anyagból készült diaphragmával különítjük el, mely az anodicus és a kathodicus oldatok közötti diffundálást meggátolja. A részletezett elektrolyzáló berendezés tulajdonképen egy Daniell-féle elemet képez, melynek sarkai rövidre zárva mindaddig polarisatió nélkül működik, amig a fém oldatba jut. Az ekként berendezett elemben az áram akadálytalanul áramlik a fémtől a vasig és fordítva. Ha már ezen elemek sarkait akként kötjük össze egy dinamónak sarkaival, hogy az elemek -)- sarkát képező féin a dynamo — sarkához, az elemek — sarkát képező vas pedig a dynamo sarkához csatlakozzék, akkor az áram hatása folytán a kathodát körülvevő fémsulfát felbomlik, a fém a kathodára lecsapódik míg az anodánál vassulfát keletkezik. A dépolarizálás tökéletes lévén, igen nagy intensitásu áramot üasználbatunk. Ha azonban nagy intensitású áramot használunk, gondoskodnunk kell a kathodicus oldatoknak és a kathoda érintkezésének folytonos megújításáról, nehogy a lecsapódott fém szivacsos consistentiával bírjon.