45241. lajstromszámú szabadalom • Önműködő szabályozóberendezés

— 3 -taktusokat egymással összeköti, a (38) és (44) pontok közötti ellenállás mellékzárlatot kap, miáltal ezen pontok közötti feszültségkülönbség csökken. Különben az ellenállásban föllépő áramnövekedést könnyen határolhatjuk azáltal, hogy azon résznek, mely működésben marad nagyobb ellenállást adunk, mint a mellékzárlaton át rövidre zárt résznek. A (38) és (44) pontok közötti feszültség ezáltal a kezdeti értéknek tört részére csökkenthető. Az áram csökkentése egyedül nem elegendő a kontaktusnak elégés ellen való megvédésére, hanem szikrák képződésének megakadályozása végett az áramkört hirtelen kell megszakítani, amire a (35) mágnes és a (37) rúgó szolgál. Hogy ezen berendezés működési módját megértsük, tekintetbe kell vennünk, hogy a (47) rúgó forgató nyomatéka és mágneses vonzóereje miként változik a (36) és (37) részeknek egymástól való távolságával. Ha először föltesszük, hogy a (35) mágnes mozdulatlan és ha a 2. ábra szerint a (36) és (37) részek közötti távolságot abszcisszának és ordináta gyanánt a forgató nyomatékot rakjuk föl, úgy látjuk, hogy a mágneses vonzás folytán a rúgóra működő forgató nyomatékot az (A—B) hyperbolikus görbe ábrázolja, míg ellenben a rúgó rugalmasságából eredő forgató nyomatékot a (C—D) egyenes tünteti föl. Az (0 —D) távolság megfelel a (36) és (37) részek közötti távolságnak, ha a rúgó nyugalomban van és nem fejt ki rugalmas erőt. Az (0—D) távolság a (35) rész helyzetének meghatározására szolgálhat. (E-P) jelenti (C—D) és (A—B) metszéspontjait, (e) és (f) pedig ezen metszéspontoknak az (x) tengelyre való vetületét. Mindaddig, míg a rúgó távolsága a mágnestől nagyobb mint (0-e), a mágneses forgató nyomaték nagyobb mint a rugalmas, míg (O-e)-nél kisebb távolságoknál a rúgó által kifejtett forgató nyomaték a túlnyomó. A (35) mágnes bizonyos helyzeténél tehát a rúgó egészen magára hagyatik és oly (0-e) távolságra áll be, mely egy meghatározott egyensúlyi helyzetnek felel meg. Ha a rúgót kézzel úgy állítjuk be, hogy az (0-f) távolságot csökkentjük, úgy a mágneses vonzás lesz túlnyomó és a rúgó hevesen a kontaktusokhoz vonzatik. Ha a (35) mágnest eltoljuk, úgy a (C—D) vonal önönmagával párhuzamosan tolódik el. Ha a (C—D) vonalhoz párhuzamos érintőt, a (Cl—Dl) érintőt húzzuk az (A—B) görbéhez, úgy ha a (35) mágnest az (0—Dl) távolság által jelzett helyzetbe hozzuk, a rúgó hirtelen a kontaktus létesítéséig vonzatik, mivel az (E) és (F) pontok a (G) ponttal esnek össze és nincs közbenső stabil egyensúlyi helyzet. A (37) rúgó által a (35) mágnesre kifejtett vonóerőt az (A—Cl) hossz méri és a kontaktus biztosan létesíttetik. Ezen első eredmény különösen becses, ha arról van szó, hogy váltakozóáramú generátor feszültségét szabályozzuk, melynek áramhullámai, különösen ezeknek zérus pontjain ezen berendezés nélkül a kontaktusokat mihamar tönkre tennék. Fölismerhetjük a diagramm alapján továbbá, hogy ha a rúgó a mágnest érinti, úgy a rúgót az (0—D2) hossz által megadott helyzetig kell elmozdítani, hogy az áram megszakadjon; ezután a rúgó hirtelen a (Dl—D2) távolsággal fog eltávolodni a mágnestől. Ily módon tehát a biztos üzem számára elengedhetetlen második föltétel, vagyis a gyors árammegszakítás is biztosítva van. Ajánlatos az acélmágnest egy kis elektromágnessel helyettesíteni. Az oxidáció elkerülésére a (36) és (37) részeket nem oxidálódó fém vékony rétegével vonjuk be, mely célra a nikkel mágneses tulajdonságainál fogva különösen alkalmas. Ha a (28) himba vízszintes állásának közelében van, a (36) és (37) részeknek egymásra való hatását elhanyagolhatjuk; másrészről ha (36, 37)-tel érintkezik, a (29) pontra vonatkoztatott forgató nyomaték mindenkor kisebb, mint az, melyet ugyanezen pontra vonatkoztatva, a (45) elektromágnes a (46) fegyverzetre fejt ki, miért is nem kell tartanunk attól, hogy a (36) résznek a (37) részre kifejtett hatása a szabályozást megzavarja. Kiemelendő, hogy a nyugalmi helyzetben a (11) fegyverzet keféit