45189. lajstromszámú szabadalom • Készülék kis tárgyaknak szétterítésére a rákövetkező önműködő gyűjtésére
hat, akkor az (a) középrész a (bl) tengely körül átbillen és az (e, e) oldallapok azáltal, hogy a (b) tartó belső fölületével érintkezésbe jutnak, fölfelé hajlíttatnak. Ezáltal azon tárgyak, melyek ezen oldalrészeken feküsznek, kényszeríttetnek, hogy az (a) középrészre csússzanak és valamennyien belehullanak a felvételükre odatartott nyitott kézbe. Az (a) középrész sima vagy bordázott lehet, míg a (b) tartó fölső szélei kifelé szélesbednek avégből, hogy a teknőnek vagy tálnak átbillentésénél az (e, e) oldalrészekre való túlerős hatás elháríttassék. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Készülék apró tárgyaknak, mint érmek, drágakövek, magvak és más effélék szétterítésére és rákövetkező, önműködő gyűjtésére, mely áll egy, közönségesen lapos vagy megközelítőleg ilyen, vízszintes helyzetet fölvevő, fölhajlítható vagy fölcsappantható oldalrészekkel és merev középrésszel bíró tányérból vagy teknőből, mely középrész egy tartóba forgathatóan van szerelve aképen, hogy a középdarab egy szegélyrészének leszorításánál a készüléknek két szemben fekvó oídalrészei fölfelé hajlíttatnak vagy csappantainak és ezáltal olyan teknőt képeznek, melynek leszorított szegélye az alsó véget képezi. Az 1. igény szerinti készülék egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy annak középrésze egy vízszintes tengely révén (U) alakú keresztmetszetfel bíró tartóval forgathatóan és a két oldalrész sarnirok útján a középrésszel van összekötve és a teknő vízszintes helyzetében az oldalrészek laposan vagy majdnem laposan fölfekszenek ezen tartó fölső szegélyeire, míg a középrész átbillentésénél az (U) tartó belső fölületével való érintkezésük folytán azok fölfelé hajlíttatnak. 3. Az 1. igény szerinti készülék egy foganatosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az (a) középrészszel csuklósan összekötött (e, e) öldalrészek (el, el) füleket hordanak, melyek (f) feszítőrúgók útjáií vannak egymással összekötve oly célból, hogy a készülék fölbillenésénél az oldalrészeket normális helyzetükbe vissza vigyék. (1 rajzlap melléklettel.; PaUas részvénytársaság nyomdája Budapesten.