44934. lajstromszámú szabadalom • Ablakzár
— 2 — zetbe kerülnek. A (11, 12) füleknek ezen elmozgását a (12) fülhez erősített (14) rúd is követi úgy, hogy az ezen megerősített (13) kampók, melyekből a rajzon csak egy van föltüntetve, úgy fordulnak el, hogy akasztékaikba belépnek. A kampók a (15) rúgó elrendezése következtében végállá- I saikba ugrásszerűen jutnak, ami által azok rögzítő hatása nagy mértékben fokoztatik. A zárat természetesen nem kizárólag ablakok számára, hanem más hasonló célokra is fölhasználhatjuk. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Ablakzár, jellemezve elforgatható tárcsa által vezetett fülhöz erősített és ennek elmozgásaiban résztvevő, kampókkal ellátott rúd által, melynek kampói a rúd elforgatásánál rúgóhatás alatt akasztékaikba be-, illetőleg azokból kikapcsolódnak. 2. Az 1. alatt védett ablakzár foganatosítási alakja, jellemezve egyik végével az alkalmas módon vezetett (4) tárcsából kiálló (7) pecket körülvevő, másik végével pedig a (3) hídrészben vezetett (10) szög által, melyet a (14) kampós rúdhoz erősített (11) fül fog körül úgy, hogy a tárcsa elforgatásánál a (10) szög a kettős (11, 12) fülnél fogva a (14) rudat is elforgatja. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt ablakzár foganatosítási alakja, jellemezve egy, a (10) szög köré fektetett (15) rúgó által, mely a kettős (11. 12) fület ugrásszerűen viszi végállásaiba. (1 rajzlap melléklettel.) OUXAS RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA SUOAPE6TE*