44875. lajstromszámú szabadalom • Vasvezeték váltakozó áramok számára
ciója van kombinálva. Azonban ezen vezeték sem elégítette ki a belé helyezett reményeket. A réz és vas tágulási együtthatóinak különbözősége miatt a két fém egymástól elválik úgy, hogy nedvesség behatolása esetén vagy egy Volta-elem képződik, mimellett a vas elpusztul, vagy pedig a legjobb esetben, midőn a vas megrozsdásodik, két egymáshoz igen közel fekvő párhuzamos vezetéket nyerünk, melyekben az áram ugyanazon irányban folyik, mi mellett a kölcsönös indukció folytán az áramok egymást kölcsönösen megsemmisítik. Ezen találmány célja már most oly kettőssodrony előállítása, melynek elemei egyenlő tágulási együtthatóval bírnak és azonkívül összeforraszthatok. E célra két vasfaj alkalmaztatik, melyeknek egyike mágneses, a másik pedig nem mágneses vagyis permabilitása = 1. Az utóbbit közönséges vasból vagy acélból állítjuk elő, melyhez bizonyos százaléknyi mangánt vagy nikkelt vagy általában egy nem mágneses anyagot adunk, mely a mágneses permeabilitást csökkenti. A vezetéket ezután ezen két vas- vagy acélfajból állítjuk elő a kettőssodronyok előállításánál szokásos eljárással. Mellékelt rajzon az előbb említett elemek különféle kombinációja mellett készült sodronyok keresztmetszetei vannak föltüntetve. Az 1. ábra szerint a nem mágneses (a) anyag kívül, a mágneses (b) anyag pedig belül van. A 2. ábrán ez fordítva van, a 3. ábrán pedig (a és b) fönti elemek, (c) pedig egy mágneses anyag. Dacára annak, hogy az ily sodrony ellenállása körülbelül 20-szor nagyobb a rézsodrony ellenállásánál, önindukciója mégis körülbelül 50-szer akkora, mint a közönséges rézsodronyé. A sodrony magját oly vastagra vesszük, hogy egész önindukciója megmaradjon és végeredményben az (x) csillapítási együtthatósokkal kisebb legyen, mint közönséges rézvezetéknél. Ha 25°/0 nikkeltartalmú nikkelacélt és nagyon lá<:y vasat veszünk, akkor a kiterjedési együtthatók ugyanazok lesznek és nemcsak a természetes hőfokváltozások nem befolyásolják a sodronyt, hanem még mesterséges, mint pl. izzítás utáni hirtelen lehűtés folytán előálló hőingadozások sem. Ha még tekintetbe vesszük a mechanikai tulajdonságokat (nagy húzási szilárdság, rugalmasság), az oxidáció elleni ellenállóképességet és azon körülményt, hogy ezen sodrony 10 mm. vastagra is vehető anélkül, hogy lényeges skin-hatást mutatna, akkor belátható, hogy ezen sodrony a keresett, alkalmas telefonvezetékanyag. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Vassodrony váltakozóáramok vezetéke számára azáltal jellemezve, hogy a sodrony kétféle vas- vagy acélfajtából áll, melyeknek egyike mágneses, másika pedig nem mágneses. 2. Az 1. igénypontban védett vassodrony kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a nem mágneses anyag a sodrony köpenyét, a mágneses anyag pedig a sodrony magját képezi. 3. Az 1. igénypontban védett vassodrony kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a nem mágneses anyag a sodrony magját, a mágneses anyag pedig a sodrony köpenyét képezi. 4. Az 1. igénypontban védett vassodrony kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a sodrony három vagy több, váltakozva mágneses és nem mágneses rétegéből áll. (i rajzlap melléklettel.) RTÉTZVTNI^INA^FTAN NYOTTOAJA QUOAPESTEFT.