44764. lajstromszámú szabadalom • Újítások gőzgépeken
götti terek légritkított térrel állnak összeköttetésben úgy, hogy a dugattyúk egyik oldalán a friss gőz nyomó ereje, másik oldalán pedig a vákuum szívó hatása érvényesül. Az. 1. ábra szerinti helyzetben a fáradt gőzt az (el) csatorna vezeti el, mely a (d) dugattyú mögötti (i) térrel a (cl) nyílásokon át, a (b) dugattyú mögötti (il) térrel pedig a következő módon közlekedik: A henger oldalára erősített (1) szelepház (o) csatornájának egyik vége az, (il) térbe torkol, másik vége pedig egy (m) szeleppel van elzárva (5. ábra), mely saját súlya folytán a csatorna végére illeszkedik. Az (m) szelep fölötti teret viszont egy (n) csatorna a henger "külső falán körülfutó (k) csatornával köti össze, mely a kondenzá,torral közlekedő (el) csatornával áll közvetlen összeköttetésben. Ennek folytán az (m) szelep fölött légritkítás keletkezik, mely a szelepet az (o) csatorna végéről fölemeli és így az (il) teret az (o) csatornán keresztül a kondenzátorral hozza összeköttetésbe. Ha a dugattyúk az ellenkező helyzetben vannak, akkor a kondenzátorral való összeköttetés az (ol) csatornán át létesül az (ml) szelep megemelése után. Az (m2) biztosító szelepek arra szolgálnak , hogy azon esetben, ha a (b) dugattyú tömítetlensége folytán az (il) térbe friss gőz jutna, vagy ha a kompresszió ezen térben igen nagy volna, a gőz a megemelt (m2) szelepeken és az (n2) nyílásokon keresztül a szabadba távozhasson. Oly gépeknél, melyek kondenzátorral nem bírnak, 'az (1) iszelepház el van hagyva és azonkívül az (a) henger födelei is elhagyhatók. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás gőzgépeken, jellemezve azáltal, hogy a hengerben egy üreges dugattyú és ebben egy második dugattyú van elrendezve és a hajtótengelyre oly módon fölékelve, hogy a két dugattyú ellenkező irányokban egyenlő hosszú utakat tesz meg. 2. Az 1. igénypontban védett gőzgépnek egy kivitele, jellemezve azáltal, hogy az üreges duga ttyú a hengerben gyűrűk segélyével van tömítve, melyek között a dugattyú falai a vezérmű (e, el) gőzcsatornáival közlekedő (c, cl) áttörésekkel vannak ellátva. 3. Az 1. és 2. igénypontban védett gőzgépnél a külső dugattyú mögötti térnek a kondenzátorral való összekötése, jellemezve azáltal, hogy a henger külső falán egy (1) szelepház van erősítve és ezen szelepháznak a dugattyú mögötti térbe torkoló (o) csatornája egy (m) szeleppel van elzárva, mely a kondenzátorban uralkodó légritkítás hatása alatt megnyílik é"s egy (n) csatorna útján a dugattyú möigötti teret a kondenzátorral összeköttetésbe hozza. '1 rajzlap melléklettel.) Pallas részvénytársaság n/omdáia Budapesten.