44658. lajstromszámú szabadalom • Berendezés vasúti jelzések adására és vonatoknak önműködő megállítására
rúgó hatás ellenében leszorított rúdból állanak, mely alsó állásánál a megfelelő fővezetékeket, ill. két szomszédos fővezetéknek egymáson túlnyúló végeit a vonatokon elrendezett kontaktusokon át a vonaton elrendezett áramforrásoknak egyik sarkával köti össze, míg ezen áramforrásoknak másik sarka a jelzőkészülékeken, ill. megállítószerkezeteken at a földdel vagy más visszavezetéssel kapcsolatban. Az 1. és 2. alatt igényelt berendezésnél a vonatokon szekrényekben elrendezett, a fékvezeték szelepével összeköttetésben álló és ez utóbbinak működtetése céljából a szekrényben elhelyezett robbanó anyagnak gyújtása révén normális helyzetükből kimozgatott dugattyúk, ahol is a gyújtást egy, a fővezetékek áramkörének zárásakor működésbe jövő elektromos gyújtó eszközli. 4. Az 1—3. alatt igényelt berendezésnél a váltóknál elrendezett külön contaktusszerkezetek, melyeknek nyugvó kontaktusai a fővezetékekkel, mozgó kontaktusai pedig a váltóállító-rúddal akként vannak összekötve, hogy a mindenkori kapcsolások mindig a váltó állásának felelnek meg. 5. Az 1—4. alatt igényelt berendezésnél a vágánykeresztezéseknél elrendezett öszszekötő vezetékek, melyek az egyik vágánynak keresztezett blokkszakaszát a másik vágányéval kötik össze. 2 rajzlap melléklettel. »«UM W6SZVÉHY fMMaAG NYOMDÁJA WOMWM