44603. lajstromszámú szabadalom • Eljárás és berendezés kávékivonat készítésére
részébe, ahonnan ugyanilyen módon a következő kamrába nyomható. Az (5) kamrák körben lehetnek egymás mellett elrendezve (4. ábra), mimellett a (18) fürdőbe merülnek, mely vagy 70°-os vízzel, vagy ugyanily bőmérsékű gőzzel vagy gázzal van megtöltve. A (18) fürdőt több részből (a rajzon 10) álló födél zárja le. Ezen szektoralakú (19) födélrészek mindegyike (20) hosszúkás kimetszéssel bír, melybe az (5) kamrákat a (20) nyílás szélére támaszkodó (21) orraik segélyével helyezzük be. A (191) födélrész a rajzon kihúzott helyzetben van föltüntetve. Üzemközben a (20) nyílásoknak a kamra által be nem töltött részét a (22) tolókákkal zárjuk le. Üzemközben a berendezésnek egy hijján összes kamrái működésben vannak, míg a nem működő kamra friss kávéval töltetik meg. A frissen töltött kamrát ahhoz a kamrához kapcsoljuk, amelyben a legkoncentráltabb kivonat van, melynek hőmérséke természetesen 70°. A lugzás úgy vezettetik, hogy minden kamrán a szomszédos kamra folytonosan gyöngülő kivonata megy keresztül, legvégül pedig az abba táplált tiszta víz, mely után amaz kiüríttetik és friss kávéval töltetik meg* SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás kávékivonat készítésére, jellemezve azáltal, hogy a kivonatnak a kávéból való kilugzása határozott menynyiségű vízzel 60—85° mellett eszközöltetik, oly célból, hogy a forrás, tehát a, kivonatnak bepárolgás folytán való megsűrűsödése és az étherikus olajok bomlása elkerültessék. 2. Az 1. alatt igényelt eljárás foganatosítására szolgáló berendezés, jellemezve egy 70«-ra melegíthető fürdőbe merített, zárt tartályokat képező, lyukgatott vendégfenékkel két részre osztott extraháló kamrák által, melyeknek a kávé befogadására szolgáló, kavaróval ellátott fölső része a másik kamrák egyikének alsó részével közlekedik, míg alsó része egy másik kamra fölső részével közlekedik, mimellett a kivonatnak egyik kamrából a másikba való vezetése úgy eszközölhető, hogy a legkoncentráltabb kivonat friss kávéval kerül össze, míg a kilugzott kávé friss vízzel jön érintkezésbe. (1 rajzlap melléklettel.) ,sAo NYOMD Aj* BODJLPBBTki.