44300. lajstromszámú szabadalom • Eljárás gyertyák öntésére
- 2 — csakis a forma egy helyéhez illeszkedhetik oly- pontosan, liogy a dugattyú és a forma fala között massza át ne folyhasson. A formáknak eddig általánosan szokásos előmelegítését azért nem lehetett elkerülni, mert a rendes összetétellel biró, hideg formákban öntött gyertyákat nem lehetett a formából oly állapotban kiszedni, hogy az elárúsíthatáshoz szükséges külsővel bírjanak és mert ezenkívül lehetetlen volt külön anyagok hozzáadása nélkül a gyertyának a megkívánt fényt már a hideg formákban való öntés alkalmával megadni. Jelen eljárás abban áll, hogy az eddig általánosan használatos fémformák helyett a meleget rosszul vezető anyagokból, mint porcellánból, lehetőleg sima belső fölülettel bíró kőedényből stb. való formák választatnak és hogy a gyertyamassza ezen formákba a formák előzetes megmelegítése nélkül öntetik be. A hűtés a szokásos módon történik, csakhogy a legtöbb esetben a rendesnél kevésbé alacsony hőmérsékletű hűtővíz is elegendő. A jelen eljárás szerint öntött gyertyákat könnyen lehet a formákból kiszedni és azok, az előmelegítés elhagyása dacára, valamint annak dacára, hogy a hűtővíz hőmérséklete tekintetében sokkal csekélyebb igények támasztatnak, mint az eddigi eljárásoknál, igen szép fénnyel bírnak, mely sok esetben a szokásos eljárások szerint öntött gyertyákét fölül is múlja. A jelen eljáráshoz alkalmas formák előállítására igen alkalmas anyag a porcellán, mely a belső oldalán zománcozva van. A jelen eljárás előnyei az eddig ismertekkel szembea kézen fekvők. Egy-egy öntés egész tartama megrövidíttetik azáltal, hogy először is a formáknak minden Öntés előtt való fölmelegítése elesik, továbbá, hogy ennek megfelelően a megömlesztett gyertyamassza saját melegéhez hozzáadott ezen meleget hűtés által nem kell ismét eltávolítani és végül, hogy a lehűtést egyáltalán ! nem kell annyira fokozni, mint az eddig ismert eljárásoknál. Az időmegtakarításon kívül még a formák fűtéséhez szükséges gőz, illetve forró víz fűtőanyagának megtakarítása is járul; ezenkívül megszüntettetik azon nagy hátrány, hogy nyáron főkép alkalmas hűtővíznek megszerzése sok gyárban csak nehezen és drágán jéggépek segítségével vált lehetővé, kisebb gyárakban pedig gyakran ki volt zárva úgy, hogy gyakran a forró nyári hónapok alatt az öntést be kellett szüntetni. Nem szükséges továbbá kónikus formákat segítségül venni; hengeres formák is mindenkor megfelelnek. Jelen eljárásnak egészen különleges előnye az ú. n. «pogácsa» vagy «födél» elkerülésének lehetősége, melyeknek használata a leliülő gyertyák utánszívása miatt vált szükségessé, mertkülönben üreges gyertyák keletkeznének. A régebbi eljárásoknál ugyanis a gyertyamasszának egyszerű utántöltése ki volt zárva, mert, mint előbb említettük, hideg formákba való öntés egyáltalán nem volt lehetséges. Jelen eljárásnál ellenben a lehűtés alkalmával keletkező üregek minden további nélkül közvetlenül utántölthetők. Az ilykép előállított gyertyák fénye az eddigi eljárások szerint előállítottakét fölülmúlja; utólagos csiszolás nem kell. A kiszedésnél való különbség a .jelen eljárás szerint öntött kész gyertyák és a régebbi eljárások szerint öntöttek között oly nagy, hogy pl. a jelen eljárás szerint tiszta paraffingyertyákat könnyen lehet minden stearinhozzáadás nélkül önteni és a formákból kiszedni. SZABADALMI IGÉNY. Eljárás paraffin-, kompozíció- vagy stearingyertyák öntésére, azáltal jellemezve, hogy az öntés porcellánból vagy lehetőleg sima belső fölülettel bíró más kerámiái anyagból való formákban történik, minek folytán hidegen való öntés által rendkívül sima fölületeket nyerünk. PALLAS RÉSZVÉNY TÁRSAftÁO NYOMDÁJA BíIOAPCSTfcN