44287. lajstromszámú szabadalom • Izzótartó oldalfölfüggesztés számára
Az (a) tartónak négyszögletes kereset- ! metszet helyett a 4. ábrán föltüntetett keresztmetszetalakok egyikét is adhatjuk, mimellett e keresztmetszetek hosszmérete az izzótestre mindig merőlegesen áll. Mint azt a 3. ábra, illetve a 4. ábrán a két utolsó keresztmetszet mutatja, az (a)tartíó kétrészűen is kiképezhető, mimellett ereszek mindegyike kerek, félkeriek stb. alakú lehet. E két rész, együttesen képezi a tartót és a két résznek az izaótestre merőleges elrendezése által a tartó hajlítási nyomatéka ebben az irányban nagyobbodik. ! A tartó két részét a tartó fölosztása által állíthatjuk elő, vagy pedig két különálló darabot rendezhetünk el, melyek végeiken egymással alkalmas módon összeköttetnek. SZABADALMI IGÉNY. Izzótesttartó oldalfölfüggesztés számára, jellemezve azáltal, hogy a tartó keresztmetszete legalább az izzótest hoszszában oly módon van alakítva, hogy a tartó hajlítási nyomatéka az izaótesttengelyre merőleges irányban, tehát az izzótest felé a legnagyobb. 1 rajzlap melléklettel.' atm RÉSZVÉHYTAmmao nvohoAja bulwwib