44055. lajstromszámú szabadalom • Egyes szekrényalakú keretekben elhelyezett tuskóból álló rugalmas kerékabroncs
keréktalpba fogódzanak, ebből a célból ezeket megfelelő mélyedésekkel láthatjuk el, vagy a keréktalp karimáját két rész,ből készíthetjük. Igen sima úttest esetében a (d) haránthidak a tuskók fölülete fölé nyúlhatnak úgy, hogy az úttestbe befogódzó szilárd kiugrásokat képezzenek. A keretek fölülnézetben nemcsak derék-, hanem ferdeszögű négyszögek is lehetnek. SZABADALMI IGÉNV. Egyes, szekrényalakú keretekben elhelyezett tuskókból álló rugalmas keréktalp, azáltal jellemezve, hogy a keretek egyes (a) darabokból állanak, melyek mindegyike egy-egy vagy több, minden oldal felé zárt, fenékkel nem biró (b) szekrényből és mindegyik végén elrenrlesetL egy oldalt nyitott, fenékkel bíró (e) félszekrényből áll. (2 rajzlap melléklettel.; P4LUU RÉ82VÉNV TÁRfiA&to *YG«DÁJ* BU0M>E6TBn