43875. lajstromszámú szabadalom • Állvány és lapozó hangjegyek, könyvek stb. számára

szült lapozó által való összekarcolását el­kerüljük, az (a) alaplemez előtt, alatt és mögött, továbbá az (f) rugók alatt alkal­mas helyeken parafa, nemez stb. betéteket helyezünk el. Az (a) alaplemezi fémből vagy fából akként készíthető, hogy az alaple­mez és támla egy darabot alkotnak. Hogy az összes (c) agyaknak egymás kö­zötti súrlódása a minimumra redukáltas­sák, az agyakat egy keskeny gyűrűtől el­tekintve, oldalt esztergáljuk és így csak ie gyűrűk fölületein érintkeznek egymással, tehát csak a fölületeken súrlódhatnak. Az (f) rugók feszültségének szabályozá­sára szolgál, elforgatható (e) henger he­lyett a szabályozást iákként is végezhet­jük, hogy a (b) tengelyt csavarmenetekkel látjuk el és a tengelynek szorosabbra, vagy lazábbra való csavarása által a (c) agyak­nak egymástóli távolságát szabályozzuk és ily módon a közöttük keletkező súrlódást is növeljük vagy csökkentjük. Az (a) ke­retre erősített (z, z) lemezkék a hang­jegylapok elhelyezésére szolgálnak. Az egész berendezés működési, illetve alkalmazási módja a következő: Ha a hangjegylapokat a leírt módon (m) és (j) közvetítésével befeszítettük és az egyes oldalakat két-két (g és h) szalag közé raktuk, amelyek ekkor baloldalt fek­szenek. a (d) forgatökarokat jobbfelé for­gatjuk át és az (l) záróléc segélyével en­nek letolása által elzárjuk. Ha már most a (t ) labdát megnyomjuk, az (r) hólyag kitá­gul és az elforgatható kétkarú emeltyű lemezalakú végét eltolja úgy, hogy az (o) kilincs az (n) fogazott rudat egy foggal el­mozgatja. Ezáltal a következő forgató kar szabaddá válik és az egyik (f) rúgó hatása alatt balfelé fordul át a befeszített hang­jegylapot magával vive. Ha a labdát el­eresztjük, a rúgó a kettős emeltyűt ki­indulási helyzetébe viszi vissza és közben az (r) hólyagból a levegőt a (t) labdába szorítja vissza. E folyamat már most min­den lap átfordításánál ismétlődik. A pneumatikus kilincsmű helyett, bár­mely más tetszőleges ily szerkezetet alkal­mazhatunk és a forgató károk valamely más módon is, mint aa (l) léccel, rögzíthe­tők a jobboldali helyzetben. Zongoránál a labdát legcélszerűbben tér­dünkkel működtethetjük, ha azonban állva játszunk, pl. valamely vonós hangszeren, úgy leghelyesebb, ha ia labdát a földre tesszük és szükség esetén letapossuk. Amint az előzőkből látható, a találmány tárgyát képező lapozó különleges befesizítő berendezése folytán egyidejűleg lapbefe­szítő gyanánt is szolgálj amennyiben laz egyes lapokat az áttetsző szalagok fogják meg. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Állvány és lapozó hangjegyek, köny­vek stb. számára, mely rugók hatása alatt álló fordítókarokkal van. ellátva, jellemezve egy, az állvány keretén ve­zetett, a jobboldalra fektetett, befeszí­tett fordítókarokat biztosító tolóléc ál­tal, melynek fogai egy pneumatikusan vagy alkalmas más módon mozgatott, excentrikusan vagy egyébként ágyazott rugalmas kétkarú emeltyű zárókilincsé­vel oly módon kapcsolódnak, hogy a két­karú emeltyű minden elforgatásakor a tolóléc egy fordítókar szabaddá tétele céljából egy foggal tolatik előre. 2. Az 1. igénypont alatti berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy az (f) rúgó akként van egyik végé­nél fogva csavarok által egy forgatható, kilincs és kilincskerék útján rögzíthető hengerhez erősítve, hogy feszültségük egyszerre és egyenként változtatható meg. 3. Az 1. igénypont alatti berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve a hang­jegyfüzet megerősítésére szolgáló beren­dezés által, mely egy vályúalakú rúdból és egy, alsó végén ütközővel ellátott, elforgathatóan ágyazott rugalmas pálci­kából áll, melynek szabad vége a hang­jegylapoknak a horonyba való behelye­zése után egy alkalmas záró berendezés­ben rögzíthető. 4. Az 1. igénypont alatti berendezés foga­natosítási alakja, jellemezve azáltal, hogy a lapozó egyidejűleg hangjegylap-

Next

/
Oldalképek
Tartalom