43852. lajstromszámú szabadalom • Zárószerkezet kátránygyűjtők számára

céljából nyomó gáznak vezetékével köt­tetnek össze, vagy hozatnak kapcsolaton kívül ezen vezetékkel, jellemezve a nyomó gáznak a gyűjtőbe való beveze­tését szabályozó vezérművel kényszer­mozgásban összekötött és csak a szedő csövek tényleges bemerülésekor nyit­ható nyomócsőfödelek által. i Az. 1. alatt igényelt szerkezetnek egy j foganatosítási alakja, jellemezve egy, egy közös gyűjtőhöz tartozó nyomócsö­vekre eltolhatóan ágyazott tolórúd ál­tal, mely minden nyomó csőnél ennek í odeie számára egy-egy bütyökkel, egyik végén pedig egy fogantyúval van el­látva, míg másik vége egy szögemeltyű vagy ehhez hasonló elem segélyével a vezérművel akként áll összeköttetésben, hogy a csöveknek üzem közben a büty­kök által leszorított födelei a toló rúd által szabaddá tétetnek és a vezérmű egyidejűleg merítésre váltatik át. 3. Az 1. és 2. alatt igényelt szerkezetnek egy foganatosítási ' alakja, jellemezve egy vezérlő szelep által, mely két, for­gathatóan ágyazott és egy záró folya­dékba váltakozva bemerülő harangból áll, melyek egy, gáz ellenében tömített és karmantyúk segélyével egyrészt a nyomó gáz vezetéké vel, másrészt! a gyűj tő­nek fő- és mellékkamrájával összekö­tött szekrényben vannak elhelyezve. 1 rajzlap melléklettel). PALLM RÉSZVÉNY TÁRSASÁG NYOMDÁJA MWI»I

Next

/
Oldalképek
Tartalom