43795. lajstromszámú szabadalom • Hordozható gazdasági hullaföldolgozó és szappanfőző
edénybe folyhassók. A betét megtámasztására az (f) födél széle és ennek merevítő bordái szolgálnak, a födél zárásánál pedig a betét a tartályba jut és így fertőtlenítődik. A fölül nyitott (n) edénybe egy áttört bádogból készült (o) henger van elhelyezve, melyben a (q) háromlábon az ugyancsak áttört bádogból készült (q) lemez van kivehetően elhelyezve. Erre a (p) lemezre - tesszük, illetve döntjük az (f) födél zárásánál a födélen földogozott hullát, azután pedig a födelet az (r) csavarok segélyével tömítve elzárjuk és a (b) tartály vízzel a kellő magasságig megtöltve, a hullát pároljuk. Á fejlődött vízgőz behatol az (n) tartályba és a hullát fertőtlenítve, abból a zsiradékot és enyvet kivonja, melyet azután az (n) tartály és (o) hönger között lévő gyűrűs térbe nyúló, csap segélyével zárható csövön a (t) szappanfőző tartályba folyatunk, hol azt elszappanosítjuk. Eme művelet közben a (t) tartályt a (b) tartályból kiinduló (u) gőzkigyóii át fűtjük, mely gőzkigyó a (v) tartályban elhelyezett (w) kígyóval közlekedik, de ettől egy (x) csap segélyével el is zárható, mikor azt egy másik (y) csapon a szabad levegővel kötjük össze. Ebbe a (v) tartályba vezetjük a (z) csapon a szappanfőzésnél keletkező, glycerintartalmú lúgot. A (b) tartály megfelelő manométerrel, vízszinmutatóval és kiürítő csappal, a (v) tartály pedig (melyen a (d) füstcső is átmegy) egy alkalmas kiürítő csappal van fölszerelve. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Szállítható gazdasági hullaföldolgózó és szappanfőző, jellemezve egy lokomobilszerű kerekes alvázra szerelt, csavarok segélyével tömítve zárható, tűzszekrénynyel és fölül nyitott hulla földolgozó tartállyal fölszerelt pároló, a párolóból kiinduló, csappal elzárható' cső segélyével eme párolóval kapcsolt, ugyancsak a párolótól származó gőzzel fűthető szappanfőzőből és egy eme szappanfőző előtt elrendezett, a szappanfőzésnél keletkező lúg fölfogására szolgáló, ugyancsak fűthető tartályból áll. 2. Az 1. alatt védett berendezésnél egy pároló, azáltal jellemezve, hogy a fölül nyitott tartályba egy kiemelhető szitafenékkel ellátott, áttört falú henger van beállítva, mely henger és a pároló tartály között lévő gyűrűs térbe a zsiradékot és az enyvvizet a szappanfőzőbe átvezető eső nyúlik be, jellemezve továbbá azáltal, hogy a pároló elzárására I egy kerék és végtelen csavaráttevés I útján nyitható és zárható, egy betét al-I kalmazásával boncoló asztallá átalakít-i ható födél szolgál, mely nyitott állásában a pároló tartány fölső élénél magasabban áll, hogy a boncolásnál kifolyó vér és más nedvesség a tartályba legyen vezethető. '1 rajzlap melléklettel. "4uju* ré8zványtaraa8áq nyomdája budapttstf*