43788. lajstromszámú szabadalom • Rugalmas abroncs járművek kerekei számára
rugalmasaknak kell lenniök. Az (e) hevederek, valamint ia (b) pofák célszerűen krómbőrből készülnek. Az ilyen bőr föltétlenül szükséges az (e) hevederek számára, mivel a rendszer működése céljából a kellő rugalmasság elengedhetetlen föltétel. A megerősítésre szolgáló, előzőkben leírt szerkezet csupán egyike azon példaképem foganatosítási alakoknak, mely a gördülőfölületnek sugárirányú kitérését lehetővé teszi. Az (a) féirkengyelek átfoghatják az (e) hevedereket (1. 2. ábrát), vagy pedig a kengyelek oldalrészei a hevedereken belül rendezhetők el. A 3. ábra a 2. ábrával lényegben teljesen azonos elrendezést tüntet föl, csakhogy itt a (g) fémkengyelek a mag belső oldalán vannak elrendezve úgy, hogy a (h, h) pofák alkotják a gördülő fölületet. Hogy a szögecsek, valamint a fémken-gyelek helyzetének túlságos megváltozását elkerüljük, a mag egyes bőrpofái közé (i) acélhuzalt helyezünk, mely váltakozva a (c) szögecsek fölött és alatt hullámos vonalban halad el. Az egymással szomszédos huzalok váltakozva ugyanazon szögecs fölött és alatt haladnak el. A fémburkolatot és a bőrmagot a merev keréktalppal egyesítő' (e) bőrhevederek, láncok vagy csavaros végű kengyelekkel is helyettesíthetjük. Az 5. ábrában a (j) keréktalp és a (h), illetve j(k) gör-dülő abroncs (m) kaucsukbevonattal ellátott szabályozható feszültségű (1) láncok közvetítésével vannak egymással összekötve. A .6. ábrabeli foganatosítási alaknál a jelzett kapcsolatot csavarmenetes végű (n) kengyelek közvetítik. E kengyeleket, melyek a bőrpofákon áthaladnak az (e) bőrpofákat összefogó szögecseikkel is egyesíthetjük. Ügy a láncok, mint a kengyelek esetében a feszültség szabályozása (o) csavaranyák által történik,' amelyek alá rugalmas (p) alátét van helyezve. A deformálódó koszorút alkotó fémkengyeleket helyettesíthetjük gyűrűk által, amelyek belsejében foglal helyet a mag, amely esetben a magot fémsodronykötél alkothatja. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Rugalmas abroncs járművek kerekei számára, jellemezve iegy magon szorosan egymás mellé helyezett fémkengyelekből álló, deformálható, de teljesen összenyomhatatlan gördülő karima által, mely a kerék merev talpához egy kevéssé rugalmas, de szabályozható feszültségű bőrhevederek, csavaros végű kengyelek vagy láncok közvetítésével van erősítve. 2. Az 1. igénypont szerinti rugalmas abroncs foganatosítási alakja, jellemezve egy bőrből készült magon kívül szorosan egymás mellé helyezett, a gördülő fölületet alkotó fémkengyelek által. 3. Az 1. igénypont szerinti rugalmas abroncs foganatosítási alakja, jellemezve egy bőrből készült mag belső oldalán szorosan egymás mellett akként elhelyezett fémkengyelek által, hogy a bőrmag alkotja a gördülő fölületet. 4. A 3. és 4. ábrabeli rugalmas abroncs foganatosítási alakja, jellemezve a bőrmag egyes pofái között elhaladó, a pofákat összekötő szögecsek fölött és alatt váltakozva .vezetett acélhuzalok által, amelyek' a túlságos alakváltoztatás meggátlására szolgálnak. (t rajzlap melléklettel. pallml részvény tájtóasxc nyomdája buomwtem