43747. lajstromszámú szabadalom • Újítás szigetelő anyagok csomagolására
hézagokat aszfaltragasztóanyaggal öntjük ki, az így készített rétegen már most ugyanúgy építünk tovább, amint ez manapság a födélpép és szigetelőlemezek elhelyezése után történik. Az előzőkben jelzett szigetelőanyagnak az az előnye, hogy úgy a szállítás alatt, valamint a lemezek elhelyezése alatt és után is az időjárás behatásával szemben teljesen érzéketlen, kitűnően alkalmas falás menyezetburkolások előállítására, ami mellett a lemezek egyszerű elhelyezés© és a hézagok kiöntése által két, nedvesség ellen szigetelő, réteget kapunk, mely egyúttal hővédő és hangtompító is. A 4. és 5. ábrák által részleges hosszmetszetben és a C—D vonal szerinti keresztmetszetben föltüntetett csőszigetelődarabok, melyek félhenger-, illetve csa- j torna-alakúak, a lemezekhez hasonl'ó módon lesznek a burkolóanyagba csomagolva. Emellett a széleken túl előálló (p) szegélyek vagy a belső vagy a külső köpenyfölületnek, esetleg mind a két fölületnek folytatásaképen rendezhetők el úgy, hogy a darabok rendszeres elhelyezése esetén folytonos alap-, valamint födőréteg jő létre. Ily szigetelődaraboknak egy csőfölületén való elhelyezése ez idő szerint oly módon történik, hogy az egymással határos csatornarészeket külső oldalukon alkalmazott huzaltekercselés fogja össze. Hogy ezt a munkát egyszerűbbé tegyük, a (v) huzalokat egyes darabok alakjában akként helyezzük az (m) szigetelőanyag és az (n) burkolat közé, hogy végeik azon fölületeken túl állanak elő, amelyeknél a szomszédos darabbal jönnek érintkezésbe és a szomszédos darabok előálló huzalvégeit az egyes szigetelődarabok elhelyezése után egymással összekötjük. A 6. ábra által föltüntetett foganatosítási alaknál a burkoló anyag előálló (p) szegélyei akként vannak elrendezve, hogy úgy a belső, valamint a külső oldalakon az iitr köző élek egymást túlfödik. • SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Újítás szigetelőanyagok csomagolásán, a könnyen törékeny tuffkő vagy egyéb anyagoknak a szállítás és fölhasználás folyamán való megvédésére, azáltal jellemezve, hogy az anyagot födélpépből, szövetből vagy hasonlóból való burkclattal vesszük körül, mely a beépítés utáiwaár ismert módon szigetel. 2. Törés ellen az 1. igénypont alatt jellemezett miódon védett építőanyag, jellemezve az egy vagy több' él mentén előálló burkolóanyag által. 3. Az 1. igénypont alatt jellemzett miódon burkolt szigetelőanyagnak oly módon való kiképzése, hogy azon fölületek hoszszában, melyek kívül esnek rövid, az ütközőéleken túl előálló huzalrésaek vannak lerakva. (1 rajzlap melléklettel.1 pállas nészvÉNY rArsaság nyomdája juoapem*