43710. lajstromszámú szabadalom • Eljárás tömített csőkapcsolat előállítására
az ezt követő aszfalt-beöntésnél a híg aszfaltmassza a cső belsejébe be ne folyjék. A kendertömés a karmantyú által bezárt térnek körülbelül egy harmadrészét tölti ki. Erre egy agyaggal j;ól bekent és ezáltal sikamlóssá tett vastagabb kötelet veszünk és azt egy menetben a csövön körülcsavarva, közvetlen a karmantyú nyílása előtt helyezzük el. A kötélnek oly vastagnak kell lennie, hogy a karmantyú nyílását teljesen elfödje. Ezután erre a kötélre agyagréteget viszünk föl, és azt egyrészt a karmantyú, másrészt a kapcsolandó csővég fölületéhez a kötél két oldalán jól lenyomkodva, odatapasztjuk. Ennek megtörténte után az egyik kiálló kötélvéget megfogva, a kötelet óvatosan kihúzzuk az agyag alul úgy, hogy ennek helyén az agyagban üreg marad, melybe aztán a kötél kihúzása helyén támadt nyíláson át a tömítőanyagot beönthetjük úgy, hogy az úgy a karmantyú üregét, mint a kötél által képezett üreget kitölti. Az agyagburkolat itt tehát csak öntőminta gyanánt szolgál, melyet a beöntött aszfalt megmerevedése után eltávolítunk. Ily módon — minthogy az előzetesen bitumennel bevont csőfalakhoz a beöntött aszfalt erősen hozzátapad — tökéletes és szilárd tömítést kapunk, amely emellett kellő rugalmassággal is bír, hogy a csövek hosszváltozásaihoz alkalmazkodhassék. A munkamenet a leírt eljárás szerint rendkívül igyors és egyszerű, amennyiben sem a csövek előmelegítése és alapozása, sem pedig az összeillesztés és tömítés hoszszabb időt és fáradságos munkát (mint pl. az őlomtömítés) nem igényel. Emellett a tömítés a csőárok fenekén történhetik anélkül, hogy az árkot a kapcsolási helyeken hozzáférhetés céljából jelentékenyen ki kellene mélyíteni, ami különösen sziklás talajban való csőfektetésnél bír jelentőséggel. A tömítő . aszfaltmassza előállítása úgy történik, hogy közönséges aszfaltot összeolvasztunk oly mennyiségű bitumennel, hogy az hígfolyós legyen, mimellett gondot fordítunk arra, hogy a massza jól össze legyen keverve. A találmánybeli eljárásnak előnye, hogy az eszerint készült tömítés legalább is 2 atmoszféra-nyomást bír ki, és a munkálatok mindenféle időjárásnál, így pl. esős ••dobén, sőt a legnagyobb hidegben is végezr hetők. Természetes, hogy nemcsak agyagcsövek, hanem tetszőleges anyagú és alakú csövek is tömíthetők a leírt módon. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Eljárás tömített csőkapcsolat előállítására, azáltal jellemezve, hogy a csövek kapcsolandó végeit előszörv fölhevítve, vékony bitumenréteggel vonjuk be s azután összeillesztve, a hézagokat eltömjük, mire a tömítendő hely fölött zárt csatornát képezünk, s ezt aszfaltból és bitumenből készült hígfolyós masszával kiontjuk. 2. Az 1. pontban igényelt eljárás foganatosítási módja, azáltal jellemezve, hogy a kiöntendő csatornát oly módon állítjuk elő, hogy a tömítési helyen egy, a csövet körülvevő kötélmenetet helyezünk el, és azt agyagréteggel körültapasztjuk, mire a kötjelet az agyag alól kihúzzuk. >UM KES2vtMVT*naM*0 NVOMOJÜA WjMreBTBh