43663. lajstromszámú szabadalom • Berendezés a hajtótengellyel dörzskapcsolás által összekötött tengelysebességnek szabályozására
a tekercsen átfolyó áram egy bizonyosértéli alá száll, vagy affölé emelkedik. A dinamó által szolgáltatott áram természetszerűleg az (1) tengely .sebességétől, valamint a főáramkör ellenállásától függ. A mágneses kapcsolás tekercse a (10) dinamó által tápláltatik, melynek árama célszerűen gerjesztésének befolyásolása által szabályoztatik. Ezen kivitel mellett a kapcsolásban az árammegszakítás, valamint extraáramok keletkezése elkerülte tik. A (11) kormányemeltyű két (14 és 15) csúszíókontaktust hord. Az émeltyűnek (11) állásában a (16) ellenállások, melyek a (10) dinam,ó gerjesztésével sorba vannak kapcsolva, túlnagyok ahhoz, hogy az (1) tengely magával vitessék. A (7) dinamó tehát nem szolgáltat áramot.- Ebből következik, hogy az automata (9) csúszókontaktusa oly helyzetet vesz föl, mely a kapr csolás áramkörébe nulla-ellenállás bekapcsolásának felel meg. Ha az emeltyűt a 11. helyzetből a 12. helyzetbe hozzuk, úgy fokozatosan a teljes gerjesztést kapcsoljuk be, a (10) dinamó áramot szolgáltat, a mágneses kapcsolás tekercsét maximális áram folyja körül. Az (1) tengely megindul és forgása gyorsul. Egyidejűleg a (7) dinamó is áramot ád. Ha ezen áram azt az értéket eléri, amelyre az automatikus készülék be van állítva, úgy a (9) csúszókontaktus eltolódik és a (18) ellenállás egy részét bekapcsolja a gerjesztő áramkörbe. Ennek következtében a kapcsolásba kevesebb áram jut, és a hajtott tengely gyorsulása megszűnik. Ha a tengely ellenállási nyomatéka megváltozik, úgy a sebességváltozás a (7) dinamó áramerősségében változásokat idéz elő, mire az automatikus készülék működésbe lép, és a sebességet normális értékére hozza. Ha az (1) tengelynek a normálisnál na^ gyobb sebességet akarunk adni, úgy csak az emeltyűt kell ia (12) helyzetből ,(13) helyzetbe hoznunk. Ezáltal a (7) dinamjó áramkörébe a (17) ellenállást kapcsoltuk be. Ezen ellenállást olykép alkothatjuk, hogy minden emeltyűállásnak egy pontosan meghatározott sebesség feleljen meg. Természetes, hogy a kapcsolást tetszőleges áramforrással táplálhatjuk külön dinamjó igénybevétele nélkül. A 4. ábra a berendezésnek ily kiviteli alakját tünteti föl. E kiviteli alak a 3. ábrán rajzolt kiviteli alaktól annyiban különbözik, hogy a gerjesztődinam|ó el van hagyva, és a vezetékek, melyek ezen gerjesztődinamó gerjesztéséhez vezettek, ez esetben közvetlen a kapcsolás kontaktusgyűrűihez vezetteti nek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés a hajtptengellyel dörzskapcsolás által összekötött tengely sebességének szabályozására, azáltal jellemezve, hogy a hajtott tengely sebességének csökkenése a kapcsolás súrlódónyomásának nagyobbodását idézi elő és megfordítva úgy, hogy a hajtott tengely sebessége folyton konstansan tartatik meg, bármilyenek legyenek is az ellenállási nyomatékok és a kapcsolás súrlódási együtthatója. 2. Az 1. pontban igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve egy, a hajtott tengely által működtetett centrifugáiszabályozó által, mely közvetlenül vagy egy segédmíótor közvetítésével egy mechanikai dörzskapcsolás részeit a hajtott tengely sebességének megfelelő mértékben összenyomja. 3. Az 1. pontban igényelt berendezés kiviteli alakja, azáltal jellemezve, hogy a hajtott tengelytől működtetett centrifugálszabályozó által a hajtott tengely sebessége növekvésének vagy csökkenésének megfelelően több vagy kevesebb ellenállás kapcsoltatik egy elektromágneses dörzskapcsolás áramkörébe. 4. Az 1. pontban igényelt berendezés kiviteli alakja, jellemezve egy, a hajtott tengelytől mozgatott kis dinamóigép elrendezése által, miely egy relais viagy egy automatikus regulátor közbeiktatása mellett a kapcsolás gerjesztőáramát a hajtott tengely sebességváltozásának megfelelően megváltoztatja.