43371. lajstromszámú szabadalom • Osztályozó berendezés anyagfödőlemezek vagy más kerámiai és hasonló tárgyak számára
- 2 — látható vonások vagy más effélék által előnyösen hosszmezőkre vagy sorokra osztatik, pl. mindegyik szalagnál négy mezőre, amint az a rajzon jelezve van. Ezen mezők színes vonalak vagy más effélék által a középen ismét meglehetnek jelölve, hogy a sorokban való elrakás még jobban megkönnyítessék. A födőlapok azután a föltüntetett foganatosítási példánál a kiindulási helyen az (a) szalag által, alkatuk szerint, pl. négy fajtára, a találkozási helyen pedig az (a) szalagtól a (b) és (c) szalag felé kétszer annyi fajtára osztályozhatók; emellett az osztályozás a szín és forma szerint tetszés szerinti módon elosztható az első és a következő szalagokon. Födőlemezek osztályozásán kívül használható a berendezés olyan más agyag- és hasonló kerámiai árúk, pl. téglák, tetőcserepek, kályhacserepek, üvegkövek, és máseffélék számára, melyek alak és nagyság tekintetében az ilyen szalagberendezésen való szállításra és osztályozásra alkalmasak. SZABADALMI IGÉNY. Osztályozó berendezés agyag-födőlemezek vagy más kerámiai és hasonló tárgyak számára, jellemezve azáltal, hogy a nem osztályozott födőlemezek vagy más effélék termelési helyétől az osztályozott födőlemezek vagy más effélék lerakási helye felé olyan végtelen szalagoknak egy csoportja fut körül ugyanazon irányban, melyeknek fölületein, előnyösen pontosan jelzett hosszsorokban, az osztályozandó tárgyak akképen rakatnak le, hogy azok egy és ugyanazon lerakási helynek állandó fölszabadulása mellett a kiindulási pontnál a futó szalagfölületen elkülönített osztályozott sorokban fekszenek. il rajzlap melléklettel.; PAUAa QÉAZVÉ*RT*»A»ÁO NYOMOAJA WOAPCSTE*