43147. lajstromszámú szabadalom • Berendezés mozgó géprészek tömítésére

- 3 — választva) attól a résztől, melyen alkal­mazva vannak, távolodni és a másik rész­hez közeledni, vagy erre ráfeküdni törek­szenek. Lehet ezenkívül a fésűfogak hosszát a szükségesnél nagyobbra is venni úgy, hogy azok a dinamógépek fémkeféi módjára a hézagot képező szomszédos részen súr­lódjanak. Különösen a 3. ábrából nyilván­való, hogy ily elrendezésnek tetemes elő­nyei vannak, anélkül, hogy egyúttal hátrá­nyok is léphetnének föl. így az adott vi­szonyoknak megfelelően elsősorban vagy kiváltképen a fésű fizikai sajátságait (hogy a fésű alakjára való tekintet nélkül vissza­tartja, vagy visszavezeti a veszteségeket) vagy a hajlott és hajlékony forgófésű kü­különböző mechanikai sajátságait értékesít­hetjük, vagy pedig egyidejűleg mindkétféle tulajdonságait. Egyébként tanulmányom tár­gyát képezik a föntebb kifejtett elvek alapján szerkesztett visszatartókamarák és ezek között levő lemezek, tekintet nélkül arra, minő ezek mérete, keresztmetszete, egyes vagy görbe vonalban vannak-e ki­képezve, rugalmasak-e vagy sem, az egyik vagy másik irányban liajlanak-e, továbbá a találmány lényegét nem érinti az sem, hogy minő anyagból készültek eme fogak, hogy magán az illető részen vannak-e ki­képezve, vagy ezen csak kiválthatóan van­nak-e fölszerelve, végül, hogy az alternáló vagy forgó mozgású gép fix- vagy mozgó­részein vannak-e alkalmazva. Megjegyzendő ugyanis, hogy a hajlékony fésűk alkalmazásának köre igen tág. Ugyanis az ily fésűk ha súrlódást okoznak is, a súrlódás csak gyönge és rugalmas, a tömí­tést a súrlódógyűrűknél tökéletesebben biztosítják, ezenkívül munka veszteségekre és kopásra alig ad okot. Ezenkívül ha a fésűket a 3. ábrán látható módon alkalmaz­zuk, azok a vízütés ellen (melyet a henger­ben levő víz okozhat) biztosítószelep mód­jára hatnak. Ugyanis a visszatartókamarák alkalma­zása nem csupán a Le Rond-féle forgó­gépeknél, hanem tetszőleges szerkezetű forgó- vagy alternálógőzgépeknél vagy szi­vattyúknál is lehetséges. így pl. a 3. ábrán közönséges dugattyús gépnél alkalmazva ábrázoltam. Dugattyús gépeknél a henger belső fölü­lete rendszerint sima, folytonos fölület, a tömítést végző tagokat pedig a dugattyún szokás alkalmazni. Ennek az elrendezésnek azonban az a hátránya, hogy az átáramlást nem gátolja meg —átfuvás nélkül dolgozó gép ritka, — az átfúvógőzt maga a dugattyú viszi magával, tehát a gőz átáramlását semmi sem gátolja meg. Másrészt a tömíté­sek a nagy feszültségű gőz hatásának igen rosszul állanak ellen. Ha azonban a dugattyút teljesen simán képezzük ki, a hengerfalán pedig gyűrű­alakú (c) hornyokat alkalmazunk, a dugaty­tyút megemelő, gyűrűalakban előre mozgó gőz mielőtt a (P) dugattyú fölső fölületét éri, a dugattyúnak a rajzon látható helyze­ténél a (c3, c4, c5) hornyokat éri. Minthogy azonban á megemelt dugattyú eltolódása az átfúvógőz áramlási irányával egyezik meg, a gőznek a dugattyúhoz viszonyított mozgássebessége — ha a dugattyú sebes­sége (U), a gőzé (u), — csak (U-u) fog lenni. Ha tehát a hornyok távolsága, alakja és térfogata a gőz feszültségének és a du­gattyú sebességének megfelelően van meg­választva, elérhetjük, hogy az (u) sebesség az (U) sebességnél kisebb lesz, tehát az el­szállani törekvő gőz a dugattyú mögött el­marad. A tömítést ebben az esetben tömítő­gyűrűk és hasonló tagok alkalmazása nélkül létesíthetjük. Végül megjegyezzük még, hogy a súr­lódó tagok hiánya igen sok esetben, főleg túlhevített gőz, torok gáz stb. alkalmazásá­nál igen előnyös, amennyiben a berendezés lehetővé teszi, hogy az ily esetekben a henger és dugattyú között gyakorlati szem­pontból szükséges játékot létesítsünk, föl­téve, hogy a visszatartókamarák az adott viszonyoknak, a feszültségnek, a dugattyú sebességének stb. megfelelően vannak meg­választva. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Berendezés mozgógéprésnek tömítésére i külön súrlódó tömítés alkalmazása nél-

Next

/
Oldalképek
Tartalom