43142. lajstromszámú szabadalom • A küllőkről levehető keréktalp
Más foganatosítási alak látható a 2. ábrán, hol a csapokat küllők belsejébe ágyazott excenterek segélyével lehet eltolni. Kétrészű, szimmetriasikjuk szerint megosztott keréktalpak alkalmazásánál a berendezés akként is "képezhető, ahogy a kiugrásokat a csapok helyett a keréktalpak részein alkalmazzuk és hogy a csapok megfelelő üregekkel fogódzanak a kiugrásokra. A 3. ábrán a keréktalp két (el, e2) felén félköralakú kiugrások vannak alkalmazva, melyek a küllő két felének összeállításánál kis nyílásszögű csonkakúpot alkotnak. Eme kúpokra a csapok megfelelő üregeikkel fogódzanak rá. Hogy eme most leírt foganatosítási alaknál ama kellemetlenségeket, melyek abból származnak, hogy a keréktalp két fele a kerék testén való elhelyezése előtt egymással összekötve nincs, elkerülhessük, a berendezés akként is képezhető ki, hogy az eltolható csapok nem közvetlenül fogódzanak egy üreg segélyével a keréktalp két felén levő (h) részre, hanem hogy a (h) csap rajzon látható módon van megosztva. Ekkor a csap maga ugyanúgy van alakítva, mint meg nem osztott keréktalp esetében, azonban végével külön, a (h) részeket összefogó (i) közbeeső darabra fekszik. Ezt valamely megfelelő kapcsolódarab, pld. csavarmenet, bajonettzár stb. segélyével először csak könnyen erősítjük föl a (h) részekre és csak azután húzzuk föl a keréktalpat a keréktestre, hogy a csapok kinyomása után merev egészet képezzen. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Levehető keréktalp légpárnás abroncsokhoz, mely talpat az üreges küllőkben hosszanti irányban eltolható csapok rögzítik a keréken, azáltal jellemezve, hogy a csapok a küllők belsejében excenterföliileteken akként vannak megtámasztva, hogy saját forgásuk, vagy a támasztó test forgása által az üreges küllőkből a talp felé szoruljanak. 2. Az 1. alatt védett keréktalp egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy a (b) csapoknak az agy felé fordult végeiken karomszerű kiugrásai és mélyedései vannak, melyek a küllők megrövidített állapotánál az (a) küllőkön rögzített (e) fenékdarab megfelelő mélyedéseibe, illetve kiugrásaira fekszenek. 3. Az 1. alatt védett keréktalp egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy az eltolható (b) csapokat az alattuk a küllőkbe ágyazott (g) excenterek segélyével lehet a küllőkből kitolni (2. ábra.) 4. Az 1. alatt védett keréktalp egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy megosztott keréktalp használatánál a két a (el, e2) keréktalpfél belső kerületén félköralakú (h) toldatok vannak alkalmazva, melyekre a megfelelő üregekkel ellátott (b) csapok fekszenek, oly célból, hogy egyidejűleg a keréktalp feleket is összefogják. (3. ábra.) 5. Az 1. alatt védett keréktalp egy foganatosítási alakja, azáltal jellemezve, hogy megosztott keréktalp használatánál a (b) csapok és a keréktalp belső oldalán alkalmazott félköralakú (h) toldatok között a keréktalpfeleket már a keréktalp eleihelyezése előtt összefogó (i) közbeeső darabok vannak elrendezve, melyek a (h) toldatokon leesésük meggátlása céljából csavarmenetek, bajonettzár vagy más hasonló kapcsolat segélyével vannak rögzítve. (1 rajzlap mellékletté'.) eiezvám TAMASA* (VOMOAJA ajoMHim