43134. lajstromszámú szabadalom • Kocsikerék
— 2 — perselyre, hogy azt tengelyirányban nem lehet eltolni. Ezen célból az agypersely két diametriálisan elrendezett (14) nyúlvánnyal van ellátva, a tárcsa belső karimáján pedig két megfelelő (15) bevágás van alkalmazva úgy, hogy a tárcsa a nyúlványokra tolható és azután elfordítható. Ilyen módon meg van akadályozva, hogy a tárcsát kitolhassuk. Az összes (b) saruk ós (d d') ékek, melyek mint leírtuk, koszorú alakban veszik körül a7 agyperselyt, az agyperselyre rátolt, tányéralakú két nagyobb (16 és 17) tárcsa közé vannak befoglalva. Ezen tárcsák karimái az (5) sarufalakra feküsznek és azokat egy síkban'tartják. A tárcsákat a (11 ós 12) csavarok kötik össze az ékekkel. A küllők másik végein levő (e) saruk szintén kúpalakúak és két oldalfüllel vannak ellátva, melyeket csavarok erősítenek hozzá a talpkoszorúhoz. A talpkoszorút a (19) fatalpak alkotják, melyeket két erős vasabroncs fog körül, melyek közül a belső (20) abroncs vékonyabb, a külső (21) pedig vastagabb. A (22) csavarszeg úgy a talpon, mint a két (20 és 21) abroncson keresztül nyúlik, míg a (23) csavarszög csak a talpon és a belső (20) abroncson halad át. A (c) saru egy alacsony (24) bordával van ellátva^ mely a talpba behatol és az a rendeltetése, hogy a csavarszögek igénybevételét csökkentse. Ha esetleg valamelyik küllő eltörik, akkor levesszük a két (16 és 17) tárcsát, mire az eltört küllőhöz tartozó (d) illetve (d') éket az I. nyíl irányában kiverjük s ezáltal a (b) sarut a küllővel együtt helyzetében meglazítjuk. Azután kihúzzuk a (22) csavarszöget és lsesavarjuk a (23) csavaranyát melynek megtörténte után a II. nyíl irányá, ban alkalmazott ütések által a sarut, illetve a küllő belső végét kiverhetjük az agy koszorúból és azután az egész küllőt kivehetjük. Valamely új küllőnek betevése fordított sorrendben történik. A többi részeket hasonló módon lehet kicserélni. A talpak csak a (22 ós 23) csavarszögekhez tartozó keskeny furatokkal vannak ellátva úgy, hogy azok szilárdságukból és tartósságukból semmit sem veszítenek. SZABADALMI IGÉNYEK. 1. Kocsikerék, jellemezve azáltal, hogy a küllők végei (b), illetve (c) sarukba vannak betéve, melyek közül a (c) saruk két (18) oldalfül és két (22 23) csavarszög segélyével úgy vannak összekötve a (19) fatalpakkal és a két (20 21) vasabronccsal, hogy a (23) csavarszög a talpon és a belső abroncson a (22) csapszög pedig a talpon és mindkét abroncson keresztül halad, mimellett az (a) küllők belső végein levő (b) saruk az (1) agyperselyen szilárdan ülő (2) prizmatikus hüvely oldallapjai felé vannak irányítva és azokat ezen hüvely élein elrendezett (4) ékek között a (d d') ékek segélyével lehet rögzíteni, utóbbi ékeket pedig, melyek a sarunak két meghosszabbított, de a (2) hüvelyt nem érintő fala között vannak elhelyezve és amelyek egyrészt a (2) prizmatikus hüvely oldallapjaihoz, másrészt pedig a saru belsejében levő (8) párkánylécékhez támaszkodnak a (11 13) csavarszögek és az agyperselyre tengelyirányban el nem tolhatóan ráhelyezett, tányéralakú (e) tárcsa segélyével lehet beállítani mimellett a sarukat két nagyobb tányéralakú (16 és 17) tárcsa zárja körül. 2. Az 1. igénypontban védett kocsikeréknek egy foganatosítása, jellemezve azáltal, hogy az (1) agypersely két diametrálisan fekvő (14) nyúlvánnyal, az (e) tárcsa belső széle pedig két megfelelő (15) bevágással van ellátva úgy, hogy a tárcsa a nyúlványokra dugható és azután elfordítható. (1 rajzlap melléklettel." MIM aMZvtNV TÁRSASIG HVOUOJuA ttJtWCmH'